Felhívott. Nagyon aranyos volt. Amikor megtudta, hogy betegeskedem, megkérdezte, hozzon-e... húslevest. Azt hiszem, még sok megbeszélnivalónk van. Az egész találka-projektet elhalasztottuk keddre. Addigra muszáj meggyógyulnom.
Szerintem itt az ideje, hogy elmeséljem, mi is történt, hogy jutottunk idáig. A csütörtök ugye az ő napja. Rengeteg munkám volt, nem is vettem észre, hogy közeleg a 4 óra. Biztos közrejátszott az is, hogy már nem is reménykedtem abban, hogy tetszem neki, vagy, hogy randizni fogunk valaha az életben. Amikor megérkezett, az esélytelenek nyugalmával kezdtem vele csacsogni mindenféle izéről, csak úgy folyt belőlem a duma, és ő is pörgött rendesen, csapongtunk a  témák között. Alig néhány perc alatt kiveséztük a "jaj, mi szegény huszonévesek, akik nem kapnak lakáshitelt" témától kezdve, a nyolcvanas években indult Sky Channel gyermekműsorain (DJ Cat Show, Fun Factory - hihi) keresztül, az "azt hittem, akivel láttalak, az a férjed, jé, én is azt hittem, hogy van barátnőd" témákat. Fogalmam sincs, hogy ez a szófosás miért nem ment nekünk eddig, talán zavarban voltunk, vagy mi. Mindenesetre tök lazán megkérdezte, hogy nem megyünk-e el moziba, és hogy mi a számom. Hát, és én még azt hittem, hogy félénk. Nem az. Annyira határozott volt, hogy én rögtön zavarba is jöttem, de nagyon. Felajánlotta a szombat estéjét, de én hülye rávágtam, hogy a szombat az Megasztár. Micsoda egy ostoba liba vagyok. Erre megkérdezte: a vasárnap meg azért nem jó, mert másnap munkába kell menni? Na, ezen jót kuncogtam, van irónia a srácban. Végül abban maradtunk, hogy vasárnap lesz a nagy nap. Péntekre lebetegedtem, és ez tart máig is. Ennyi a sztori. :-)