Bevallom, úgy 16 és 23 éves korom között nagy Republic-rajongó voltam. Ott voltam minden elérhető távolságban levő koncertjükön, megvolt minden albumuk, és maximálisan átéreztem a dalaik jelentőségét. Többször találkoztam a tagokkal, még a suliújság riportereként vagy később országos havilap újságírójaként. Jártam Boros Csabánál, és tettem fel egyszerű és bonyolultabb kérdéseket mindenkinek a zenekarból, így Cipőnek is. Akkoriban még más volt, művházak vagy iskolák öltözőiben, padokon gubbasztva, bordásfalnak dőlve... ott, ahol épp fellépésre készültek.
Mire elkezdtem a nagyobb koncertjeikre is járni, már tudtam, hogy szimpatikus emberek, nekem leginkább Cipő volt az.
No meg a csípőmozgása... de ezt ma már lehet, hogy senki nem érti.
Cipő verseskötetét, amikor megjelent, két példányban is megvettem, hogy biztosan meglegyen. Manapság nem őrzök sok könyvet, olvasás után elcserélem vagy elajándékozom őket. Épp csak azokat tartom meg, amiket tudom, hogy újra elő fogok venni az életben, vagy amiket meg szeretnék mutatni majd a gyerekeimnek is. Cipő verseskötete köztük van. Nem mondom, hogy ezzel kelek, ezzel fekszem, de rögtön tudom, hova kell nyúlni érte, ha belelapoznék.
Megváltozott már sok minden, rég nem járok Republic-koncertre, meguntam, más stílusú zene kezdett el érdekelni. De vannak fontos dalok, amikre a mai napig jó szívvel gondolok vissza.
Sajnálom Cipőt. Olyan fiatal, olyan tehetséges, olyan jóarc, szerethető híresség.