Már csak a cipő kell, mert megvan a felsőrész is. Rögtön hármat vettem. Biztos, ami biztos.
Este pedig másodszor is megnéztem az HBO-n a "Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt" című filmet. Vannak bizonyos vígjátékok, amelyeknek már a címe azt sugallja, hogy hipergagyi lesz. Legalábbis van egy ilyen előítéletem, annak dacára, hogy az elmúlt 1-2 évben több jót is láttam. Kellemes meglepetés volt pl. a Bazi nagy görög lagzi, vagy a Doktor szöszi, az Ég velünk, a Zoolander, és még néhány film, amikről nem gondoltam, hogy tetszeni fognak. És most ez is. Kezdek rájönni, hogy túl kritikus voltam korábban a filmekkel kapcsolatban, mert ha nem stimmelt az első másodperctől az utolsóig, akkor arra nem mondtam rá, hogy jó. Mostanában viszont egy közepes alkotást is tudok imádni csupán 1-2 ütős jelenet miatt. Korábban azt hittem, ilyesmit vígjáték kategóriában csak Tom Hanks tud kiváltani belőlem. Az életben nem felejtem el, amikor a Pénznyelőben leszakad a fürdőkád. Az a filmtörténelem egyik legjobb jelenete. Azt gondolom, hogy vígjátékban jól alakítani ugyanolyan nehéz, mint egy drámai szerepet hitelesen megformálni. Feltéve, hogy jó a vígjáték. Na, szóval a "Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt" nem a sablon vígjátékok egyike. Illetve az, de mégsincs túlnyálazva a végkifejlet, és azt mindenképpen elérte, hogy most hetekig azt visítozzuk Drissel, hogy "Benny-bubububu...". :) A film egyik főszereplője, Kate Hudson: