Botrányok vannak a melóhelyen. Nem velem, hanem legkedvesebb kollegámmal szívózik a big boss. Igyekszem nem kirúgatni magam, de közben segíteni a kollegának, amennyire tőlem telik. Észre sem vettem, hogy Terézanyuként kezdek viselkedni, aztán a kollega hirtelen felindulásból megölelt, és azt mondta, nagyon rendes vagyok. Jól esett, még órák múlva is vigyor volt az arcomon, ha rágondoltam. A mai nap számtalan tanulsággal szolgált, kiderült a legmegbízhatóbbnak tűnő kollegákról, hogy egyáltalán nem azok, és ez az új tapasztalat arra késztetett, hogy jelentősen megváltoztassam a benti viselkedésemet. Sajnálom, mert szeretem magamat adni, kimondani, amit gondolok, de ha mások rögtön rohannak a folyosón megszerzett információkkal a főnökhöz, az gáz. Ahogy ezt most leírtam, már érzem is, hogy nem tudok, és igazán nem is akarok változtatni. Nehogy már én szégyelljem magam az őszinteségemért?