A mai napom nem volt a legjobb. Rettenetesen fáradtan ébredtem, a tükörből egy szörny nézett vissza rám, aztán két kávé betermelése után olyan sík ideg lettem, hogy egy apróságon majdnem, aztán egy nagyobb dolgon ténylegesen elbőgtem magam. A főnököm piszmogása még jobban idegesített, mint máskor, de szerencsére pénteken rövid munkaidőnk van. Azt hittem, egy Drissel töltött délután megnyugtat, de ez csak félig valósult meg. Elvileg 4-kor találkoztam volna a kiszemelt asztalossal, hogy megvitassuk a feladat részleteit, és árat ajánljon, de 35 perc várakozás után távoztam a helyszínről. 45 perccel a megbeszélt idő után telefonált, hogy megérkezett a találkozóhelyre, de addigra már nem érdekelt a dolog. Ahogy Dris mondta, bárkivel történhet valami rendkívüli, de az, hogy egy gyakorlott budapesti autóvezetőt meglep, hogy péntek délután 4 körül dugó van, nem tartozik a tolerálható késési okok közé. Tudom, hogy nem könnyű jó asztalost találni, de most nem hajt a tatár, és van időm megtalálni a megfelelőt. Hosszú távú együttműködés reményében keresgélek, s aki az első alkalommal 45 percig várakoztatja a megrendelőjét, az nem hiszem, hogy pontosnak és megbízhatónak nevezhető. Az én bizalmam legalábbis eljátszásra került, ahogy a cégnél mondanák... :)
Na, ezután jött a napom jobbik része, mert már rosszabb alig jöhetett. Konkrétan megkívántam azt a bizonyos összeállítást, aminek említésétől mindenkinek a háta közepére szalad a szemöldöke, de aztán csak kipróbálják, és 10 emberből 8 a rabja lesz: sült krumpli vanília fagyival. :) Komoly. Egyszer az öcsém, amikor még gyerekek voltunk, beleejtette a McDonald's-ban a sültburit a fagyiba, de nem hagyta veszni, megette úgy, csak poénból. Innen ered a szokás, hogy sült krumplit tunkolok a fagyiba, és tényleg fini. Na, szóval megkívántam, desszert gyanánt, úgyhogy betértünk az ezer éve látott Moszkva téri Mekibe. S mit lát szemünk, zsír új a berendezés, full minimál, némi élénk retros beütéssel, nagyon tetszik. Hogy meddig marad ilyen tiszta, azt nem tudom. A régi beosztás szerint hátul működött egy játszó placc, de én még ott gyereket sosem láttam, úgyhogy indokoltnak érzem, hogy azt a területet is kajálós résszé változtatták. Az egyetlen gond, hogy kétféle zene szól egyszerre, és ráadásul egyik sem a kívánatos minőségben, ezt kicsit fájlaltam. Ja, és a kaja sem esett jól. Viszont ezután jött a napom fénypontja, 4 hét kihagyás után masszázsra mentem, és vááááúúúú... szuper volt. Erika, aki lassan másfél éve a masszőzöm, már pszichiáteremnek is nevezhetné magát. Időnként jobb lenne, ha csöndben maradna, de sokszor jól esik elbeszélgetni, és mindig tanácsol valami hasznosat. Ráadásul a hátamon alig néhány pont megnyomásával megállapítja, milyen hetem volt, s addig nem hagy békén, amíg be nem számolok örömeimről, bánataimról. Ma ő mesélt, és nem akármiről, a pénzről, az ő pénzéről. Ez már bizalmi viszony a javából.