Tegnap este elfogott a vágy, hogy szabira menjek, akármi is lesz a nyaralással. Úgyhogy ma már azon munkálkodtam, hogy mindent elrendezzek, és elengedjenek szabadságra. Nem volt nagy erőfeszítés, simán ment az ügy. Kiderült viszont, hogy a tervezett görög utunk ma már többe kerül, mint pár hónappal ezelőtt, és ezt több utazási iroda is megerősítette, s végül úgy döntöttünk, ekkora összegtől most nem szeretnénk megválni. Alternatívaként felmerült még, hogy kinyalatjuk a fenekünket egy hazai wellness szállóban, vagy hogy régi álmunkat váltjuk valóra, s egy hetet töltünk Bécsben. Jelen pillanatban az utóbbi variáció a szimpatikusabb, de még nem foglaltunk semmit. Létezik a MÁV és a Bécsi Idegenforgalmi Hivatal (vagy Osztrák? nem tudom) jóvoltából egy bizonyos retúr vonatjegy, idén 8 ezer forint körüli összegbe kerül. Ez a jegy tartalmazza az oda-vissza utat (Bp.-Bécs), valamint 3 napig ingyenes vele Bécsben, és a város 100 km-es körzetében a tömegközlekedés, s a múzeumok is. Ez lesz a kiindulási alap. Az indulás napja még bizonytalan, de én sürgetem.