Gyurcsány Ferenc könyvét meglehetősen felületesen olvasom. Nem rossz írás, csak néhol túl szájbarágós, máshol túl belemenős ahhoz képest, amennyire engem ez a téma érdekel. Tehát csak azokra a fejezetekre koncentrálok, amelyek jobban izgatnak. Amit vártam tőle, azt már így is beváltotta. Rendszerezte a fejemben a politikai baloldal gondolatait, értékrendjét, céljait, anélkül, hogy arról szólna, ki mennyit tett vagy nem tett ezek megvalósításáért. S bár nem vagyok elhivatott szocialista szavazó, kellett ez a letisztázás. Igyekeztem ökölbe szorított kézzel ellenállni az esetleges agymosásnak, de szerencsére ilyesmire nem is került sor. Ez a könyv szerintem sokkal szelidebb, mint hogy bárkit is egy párttal szembe, vagy mellé állítson, de lehet, hogy csak azért érzem így, mert én (valakik) biztos szavazó(ja) vagyok. Elképzelhető, hogy az ún. bizonytalanok mást mondanának, de valami azt súgja, hogy ők viszont nem veszik meg a könyvet.
Néhány hónapja postoltam (megint nem működik a permalink, mi lehet a bibi?) arról, hogy az SZDSZ-es internetes szavazás mennyire bejött nekem, mármint hogy épp időszerűnek éreztem, hogy egyértelműen elhatárolják a szavazók fejében, miben különböznek a többi párttól. Gyurcsány Ferenc könyvét ennek folytatásának tekintem, vagy inkább kiegészítésének.