Az egyik olyan kollegám, akiről a legkevésbé sem gondoltam volna, egyik délben végignézett a szemetesből kitornyosuló műanyag dobozokon, és felvetette, hogy miért nem gyűjtjük szelektíven a hulladékot. Tök jogos, elvégre a cégünk azon épületében 6 emeleten kb. 180 ember dologzik, s a mindennapi hatalmas papírhulladék-kupacokon túl sok műanyag is kerül a szemétkosárba, hiszen az ebéd eldobható, semmi másra nem jó dobozkákban érkezik. Ráadásul úgy van porciózva, hogy ha valaki levest, pörköltet vagy valami rántott cuccot, hozzá köretet eszik, kiegészítve savanyúsággal, meg még mondjuk édességet is, akkor összesen 5 db üres doboza marad az ebéd után. Ez csak a mi osztályunkon számolva napi 70 db műanyag doboz. Szemeteskukánk a konyhában 3 is van, úgyhogy tényleg meg tudna valósulni a szelektív hulladékgyűjtés. Beletette a bogarat a fülembe, nagyon gondolkodom rajta, hogy lépéseket tegyek az ügy érdekében. A cégünknél nem egyszerű keresztül vinni valamit, sok-sok hierarchia-szinten kell átmennie a sikerhez. Az azonban lelkesít, hogy egyre több forrásból hallom, a szelektív hulladékgyűjtő akciók sikeresebbek a vártnál. Ráadásul ez a kollegám, akiről tényleg utolsók között gondoltam volna, hogy érdekli a környezetünk sorsa, elmesélte, hogy náluk a faluban már mindenki a szelektív gyűjtőket használja. Kitették a főtér mellé a nagy gyűjtőedényeket, és a falu kicsi közösségében pillanatok alatt cikivé vált, ha valakiről kiderült, hogy nem oda hordja a hulladékot. Na, ez az! Így kellene működni mindennek. Én az ilyen társadalmi jóérzés alapján működő nevelésben sokkal inkább hiszek, mint a tiltások, fenyítések, törvényekkel megtámogatott büntetések hatásában. (Remélem, lesz folyt. köv.)