A hetem kimondottan jó volt, az időjárás sem nyomasztott annyira, hogy bedepizzek. A rossz álmok is elkerülnek már vagy 2 hete, így elhagytam az altatót, és tényleg jól érzem magam, úgy igazán. Vannak persze gondok és konfliktusok, de nem lépik át a tűréshatáromat.
Elbúcsúztattuk a cégnél egy volt főnökömet, akinek sok mindent köszönhetek. Tulajdonképpen ő harcolt értem, amikor kiválasztottak az interjún, de én nemet mondtam, s ő vívta meg a csatákat a vezetőséggel az "előléptetésem" érdekében is. Ezzel együtt nem nagyon csíptem szegényt, rettenetesen idegesítő, s bár velem sok jót tett, sajnos láttam, ahogy másokkal kibabrál, s közben szeme sem rebben. Én pedig már csak ilyen szolidáris vagyok, hogy ilyenkor nem csak a saját helyzetemet nézem, hanem bizony szembeszállok olyanokkal, akik korábban jót tettek nekem. Gondolom, hogy a közöny lenne az elvárt reakció, de nem vagyok rá képes.
Szóval elbúcsúztattuk, mert nyugdíjba megy. A bulit megelőző héten már kikészített idegileg mindenkit az osztályon, s ezek után kicsit foghúzás feelingűnek éreztem, hogy egy egész délután őt kell ünnepelnünk. Akkor még nem tudtam, hogy sokat fogok tapasztalni aznap.
Elég hamar, rögtön az elején eljött az a pillanat, amikor nekem is illett odaállni elé, és mondani egy-két szót búcsúzóul. S akkor a cinikus énem egyszer csak átcsapott ultra-szentimentálba, s ott, a kb. 40 ember előtt remegő, sírástól elcsukló hangon kijött belőlem egy csomó érzelem vele kapcsolatban. Nem is tudtam róla, hogy bennem vannak. Emlékek, és köszönő szavak néhány dologért, amit valóban ő járt ki nekem. Értetlenül álltam a helyzet előtt, sosem szoktam ilyen lenni, de ha már így alakult, ezután nem misseskedhettem végig a délután egy szelet tortával a sarokban ülve. Ahogy fogyott az alkohol, egyre érdekesebb szituációk alakultak ki. Máskor ilyenkor egyre idétlenebb poénkodásba kezdenek a kedves kollegák, de most inkább az érzelmek irányába történtek lépések. (Rég írtam már be, hogy én egy kortyot sem...!) Megértettem, ami felett eddig teljesen átsiklottam, azaz hogy mindegy, mennyire nehéz valakivel együtt dolgozni a hétköznapokban, ő bizony nem rossz szándékkal végezte a dolgát, s a viták is mindig arról szóltak, hogyan adjunk ki minél jobb munkát a kezünk közül. S akárhogy is vagyunk valakivel, amikor napi 8 órában összezártan élünk, azért mindenkinek kijár a végén, hogy a szépre emlékezzünk vele, s hogy az utolsó munkában töltött napját (hihi, ez már-már szakkifejezés) a lehető legszebbé varázsoljuk. Még sosem gondolkodtam rajta, hogy egész hátralevő életét meghatározza egy ilyen élmény. Főleg, ha több, mint harminc évet húzott le egy cégnél, és az ő munkája alapján állt ott fel a minden, az első ceruzavonástól a mai bonyolult rendszerig.
Rég írtam LT-ről is, aki most igazán megörvendeztetett. Kedvenc kolleginám ugyanis egy kicsit becsípett, ami rá nem jellemző, s ettől nagyon beszédessé vált. Ilyenkor derülnek ám ki a nagy igazságok, s őbelőle épp a szeretet áradt, főleg felém. Nagy közönség előtt elmondta, mennyire közel érzi magát hozzám, s igazából fogadott lányának tekint. Tudtam én ezt eddig is, tényleg nagyon egy húron pendülünk, s négy szem közt meg is szoktuk beszélni, de ilyen sok kollega előtt még sosem történt meg. A főnökök, akik a sok munkájuk miatt nem veszik észre, milyen barátságok vagy szerelmek szövődnek a folyosókon, láthatóan csodálkoztak, új információ volt nekik, hogy én, a kiccsaj, és a 48 éves, zárkózottnak ismert nő között ilyen szoros kötelék alakult ki. Jól esett, hogy ezt így, itt, s LT-től tudták meg. Ez volt az én kis 15 percem, amikor megnyugodott a lelkem, s tutira nem éreztem azt a szinte folytonos frusztráltságot és "vajon nagyon lúzernek tűnök közöttük?" érzést.
Mostanság egyébként is gyakran gondolkodom azon, mennyi mindenre megtanít ez a kollektíva, s bár mindig van valami bajom velük, azért összességében remek társaság jött össze. Nálam sokkal idősebb emberek, akik korábban tök egyformának tűntek nekem, toleranciára nevelnek, s érdekes tapasztalat, hogy több 50 feletti nővel is milyen jól meg lehet találni a közös hangot, és mennyit tudnak adni nekem nap mint nap. Korábban nagyon nem találtam a helyem ezekben a vállalati közösségekben, egész más érdeklődésű, vagy sokszor kiégett, érdeklődési kör nélküli emberek tucatját láttam bennük, akikkel semmiről sem tudok beszélni. S valóban, nagyon különbözünk, egész más dolgok foglalkoztatnak minket, de amit ennyi különféle, egész nap összezárt nőből ki lehet hozni, azt szerintem kihozzuk. Húú, jó hosszú lett, de már régóta kikívánkozott belőlem mindez.
