Most méhkasba nyúlok, tudom jól. Órák óta ízlelgetem, mit is kellene írnom, vagy ne hagyjam-e a fenébe az egészet, de úgy érzem, nem tudok szó nélkül elmenni Szaddám Huszein kivégzése mellett. Tele a sajtó a fotókkal, ahogy csuklya mögé rejtett arcú emberek épp rakják a nyakára a kötelet. Nekem meg összeszorul a szívem, felfordul a gyomrom. S ez az, ilyenkor érzem igazán, hogy a halálbüntetés, a gyilkosság számomra nem mérlegelés kérdése. Ilyenkor, amikor nyilvánvaló, hogy a kivégzett személy iránt semmiféle szimpátiát nem tanúsítok. Szégyen a köbön, hogy hazánk külügyminisztériuma, szóvivőjén keresztül úgy nyilatkozik (az én nevemben is), hogy a magyar jogrend az európai értékekkel összhangban nem fogadja el a halálbüntetés semmilyen formáját sem, de Magyarország szerint Szaddám (ez a keresztneve, ugye?) rászolgált a halálos ítéletre. Semmilyen formáját sem, de. Rosszul vagyok ettől, komolyan. A halálbüntetést számomra nem igazolhatja semmi, s EU-tagországként (tegyem hozzá, hogy keresztény államként?) kissé durva ilyet kinyilatkoztatni.
Mindezek egyszerűbb összefoglalása az index.hu egyik hozzászólójától: "A világot csak úgy lehet jobbá tenni, ha a "jók" nem veszik át a "rosszak" eszközeit.". Van olyan bölcsesség is, hogy "cél szentesíti az eszközt", de aki azt képviseli, talán inkább ne beszéljen ilyenről 2006-ban az én nevemben! Légyszi'.