Nem gyakran szoktam a politikáról írni, most is csak érintőlegesen... mert egyszerűen nem értem, mi zajlik az országunkban. Mármint értem, csak furcsán nézek rájuk, mindkét oldalra már egy ideje. Mintha mind elmebeteg lenne, olyan érzésem van. Itt állok a kis magánvéleményemmel, a kis nézeteimmel, és nincs jelentkező, aki képviselni szeretné őket.
Ugyanakkor van egy, egyetlen egy politikus, akit nagyon kedvelek. Még nem okozott csalódást, a mai eltorzult helyzetben is azt mondja, amit én is gondolok, és amit attól a párttól várnék, amelyiknek a neve mellé rendszeresen odateszem az X-et. De a párt nem, ők már nem hűek elveikhez, csak ez az egy ember maradt következetes. Az ellentábor szerint biztos nem, de ez törvényszerű. Már hetek óta szeretném ezt idebiggyeszteni, jó titokzatosan, név nélkül. Most a véletlen folytán szembe is találkoztam ezzel az emberrel. Az utcánkban állt a pirosnál, mármint ült, a gyönyörű Saab-jában, egy szintén gyönyörű, méregdrága öltönyben, s ahogy elhaladtam előtte, hosszan összeakadt a tekintetünk. Rámosolyogtam, visszamosolygott. Nem úgy, ahogy egyszer egy másik politikus, cukrosbácsi-nézéssel, hanem kimondottan őszinte, nyílt volt a tekintete. Ő az utolsó ember a mai politikában, akiben még hiszek. Lehet, hogy naív vagyok?