Amikor októberben egyszer csak kitette a szűrömet a pszichológusom, elég furán néztem rá. Nem értettem, miért ráz le, ha még annyi mindenre ki sem tértünk. Kérdezgettem, azért felhívhatom-e, ha valami nagyobb baj van, de azt mondta, ne. Meg voltam döbbenve, de nem úgy adta elő, hogy fel legyek háborodva a bánásmódon, csak nagyon határozott volt. S te jó ég, most érzem, miért csinálta ezt. Hihetetlen, de nincs igazán problémám. Oké, szétesik körülöttem a lakás, be kell osztanom a pénzt, és hasonlók, de megszűnt az a folyamatos idegesség, ami bennem volt egész eddigi életem során. S egyenesbe jöttem magammal. A változás leginkább abban vehető észre, hogy egyszerűen odaállok mások elé, és belemondom a szemükbe, mit gondolok, különösebb agonizálás nélkül. Tudom, mit akarok, vagy legalábbis mit nem, s ezt ki is tudom fejezni. Elmondtam Exnek is, mindent, ami bennem volt, a kollegáimnak, akárkinek, de nem csak negatívumok terén működik, simán előfordul olyan, hogy egyenesen megmondom egy szinte ismeretlen srácnak, hogy szép a szeme, jók a képei, helyes a mosolya... Ebből mi lesz!?
