Oh, drága YouTube! Mikre bukkanok... A tinédzser éveimre.
Biztos létezett jobb énekes (hajaj) az országban, s kimunkáltabb zene is, de a Bonanza Banzai volt az egyetlen zenekar, amely kultuszt tudott teremteni. Volt stílusa. A klipek a zenével és a szöveggel, valamint egymással is összhangban álltak. A menedzsment jóval előrébb járt az akkori itthoni előadókénál. Évente 1 koncert, semmi több, de abba mindent bele. Interjú vagy bárminemű médiaszereplés kizárt. Megközelíthetetlenség látszata, a sztárok Érinthetetlenek. Az akkor még egyetemista liberÁkos, a világmegváltásra eltökélt szemeivel... hiteles volt, na. S azok a dalszövegek! 14 éve nem hallottam ezeket a számokat, mégis kívülről tudom őket.
A 1994. november 12-én megtartott (BS) búcsúkoncerten ért az a tömegélmény, amelyet az unokáimnak is mesélni fogok. A zenekar, ha emlékeim nem csalnak, a Búcsúdalt adta elő, amikor a BS küzdőterén álló sok ezer ember egyszerre letérdelt - mindenféle felszólítás nélkül. Mintha mind ugyanazt a késztetést érezték volna. Én 17 éves voltam, és igazán megérintett ez az egész, pedig a hétköznapokban nem voltam látványosan és feltétel nélkül BB-rajongó.
Néhány klip: Elmondatott, Kihalt minden, Nem ér semmit a dal