Sosem felejtem el, talán 12 éves lehettem, a öcsikém meg 9. Ült az ágyon, tündéri volt, tátott szájjal nézett egy filmet, amiben egy férfi elhagyta a barátnőjét, amikor kiderült, hogy a nő rákos. Öcsém egyszercsak a világ összes fájdalmától sújtott hangon azt mondta: "Milyen szemetek a férfiak!". Dőltem a nevetéstől.
Azóta is bírom, hogy ki tudnak akadni hímnemű barátaim, amikor mesélek egy-egy srácról. Még sehol sem tartok a sztoriban, de már kérdezik: "S te ezt hogy bírtad?" Olyasmire, ami még a tolerálható kategóriába tartozik. Aztán egyszer csak rájöttem, nekik fogalmuk sincs, milyen dolgaik vannak a pasiknak. Ha barátnői körben kerülnek elő ugyanezek a történetek, a durva kategória határai egész máshol húzódnak. A poén az, hogy a férfi, aki "most" elképedve hallgatja a mesémet, ugyanúgy okozott már nagy fájdalmat nekem.
Fogalmazhattam volna így is. De a látszat ellenére ez nem egy nyavalygós post.