- szerkesztés alatt -

Antibaby naplója 2004-2013

Antibaby naplója 2004-2013

I love you :)

2007. július 22. - Antibaby
Barátaim:
Tudom, hogy sokat tettetek értem az elmúlt hónapban. Tudom, hogy jót akartok, s hogy okosakat mondtok. Mindenki a maga által annak látottakat próbálja átadni nekem. Sok mindenben igazatok van, de tudjátok, hogy én először mindent támadásnak veszek, s ennek megfelelően védekező állásba helyezkedem, néha meg is bántódom. De talán már ismertek annyira, egy-két nap múlva elétek állok, s azt mondom, igazatok volt, és megköszönöm. Mint most is.

Dris:
Megnyugodtunk vagy összezavarodtunk, amikor egyik délelőtt mindketten ugyanazokat a mondatokat mondtuk, egyszerre? Én megkönnyebbültem, hogy nem kell erőmet megfeszítve magyarázni a magyarázhatatlant. Kórusban mondjuk: Megtaláltuk egymásban az igazit, már réges rég, s bólogatunk az ismerőseink észrevételére, hogy nekünk együtt kellene lennünk. Bólogatunk, s mégsem mondjuk rá az áment. Futnunk kell még néhány kört. Van még dolgunk máshol, hogy aztán esélyt adjunk egy igazán teljes közös jövőnek. Félő, hogy ezalatt eltávolodunk egymástól, ám mennyi mindent megéltünk már, akár a szakításunk óta is, s mégsem történt meg a törés.
Az a bizonyos képsorozat, annyira beszédes... Azért kellett veled mennem múlt héten, hogy elkészülhessen, hogy szembesítve legyünk önmagunkkal, s nekünk is kiszúrja a szemünket, ami másokét. (Igyunk meg egy kávét együtt!)

Ex:
Mondtam, hogy nem mondom el, amit mondani szerettem volna. :) Az agyadra megyek ezzel. Nem mondtam ki, mert még nekem is hihetetlen és félelmetes: új dimenziójába léptünk közel 12 éve kezdődött, sok-sok viharral tarkított kapcsolatunknak. Nem számítottam ilyen fordulatra, s tisztában vagyok vele, hogy te sem. Akivel ilyen sok időt töltöttünk (aktívan összesen 6 évet húztunk le együtt), azt egyszerűen nem lehet kitörölni az életünkből, örökké otthagyja lábnyomát a lelkünkben. Nagy ajándéknak veszem, hogy most hirtelen ilyen mély és őszinte lett a viszonyunk. Olyan gesztusaid vannak, szóban és tettekben egyaránt, amelyek a legmélyebb szeretetre utalnak. Ez már nem szerelem, nem is vágy, de több a puszta barátságnál, pont annyival, amennyivel jobban megismeri két ember egymást, ha párkapcsolatban élnek, s közben barátok is. Kevés ember ismer ilyen jól, mint te, s aki jobban, az is máshogy.
Megijedtem, ezért nem mondtam ki végül, hogy bár sok mindenben nem értünk egyet, más az értékítéletünk, s talán szándékaink ellenére fájdalmat is okozunk néha egymásnak, mégis hasonló mélység felé tartunk, mint Drissel. S ez egy hatalmas érték. Ha körülnézek, kevesek tudnak felmutatni ehhez hasonlót. Remélem, te is érzed, érted.

A bejegyzés trackback címe:

https://antibaby2004-2013.blog.hu/api/trackback/id/tr56821889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vpbrcied 2010.04.17. 01:37:52

DOnfOK ygojskxbyxml, [url=http://etpvgirccfrw.com/]etpvgirccfrw[/url], [link=http://krherkkbqrbr.com/]krherkkbqrbr[/link], http://rhwnonyhywdt.com/
süti beállítások módosítása