Végre, végre, végre! Végre megnéztem. Még nem tudtam fellocsolni magam, a hatása alatt vagyok. Már az első tíz perc után éreztem, a kedvencek között fog landolni ez a film. Anthony Burgess Gépnarancs című regényét sok évvel ezelőtt olvastam, s bár nem voltam elkötelezett rajongója, egyéni nyelvezete, bizarr története, s az olvasás után folytatott viták megmaradtak bennem.
A múltkor szóba került itt a blogon, hogy mi a helyes sorrend: először a filmet kell látni, s utána olvasni a regényt, vagy fordítva? Hogyan csalódunk kisebbet? Én most elégedett vagyok. Nagyon is. A könyv olvasása közben szabadon szárnyalhatott a fantáziám, mert még nem ismertem a moziváltozatot, de fülig ér a szám a felismeréstől, hogy Stanley Kubrick, a Mechanikus Narancs méltán elismert rendezője (ő jegyzi a Tágra zárt szemek-et is), még sokkal-sokkal többet tett hozzá az eldurrant látványvilággal, a színészek gesztusaival, a jelenetek igen merész vizuális megvalósításával. Jó, hogy a könyv volt meg először, mert fordítva valószínűleg csalódást okozna, ugyanakkor könnyebben tudtam megemészteni a filmet úgy, hogy a történetet már ismertem.
Nem én lennék, ha szó nélkül hagynám a csodás épületkülsőket és -belsőket, szemet gyönyörködtető a látvány, miközben a csodás díszletek között brutális események zajlanak. Nem csodálkozom, hogy sokáig nem forgalmazták ezt a filmet (be volt tiltva), s a tékások pult alól ajánlották.
Jaj, nagyon feldobott vagyok. Ennyire kellemes meglepetés rég ért.
A filmet most vasárnap, augusztus 5-én 0:05-kor adja a TV2. Nagyon remélem, hogy reklámblokkok nélkül.
Trailer.
