... és akkor ezt az egészet megfejeli Anyukám. Volt ideje gondolkodni és remek ötletei támadtak. A sok közül a legjobbat szeretném megosztani, tényleg csak a miheztartás végett. A sztori megértéséhez tudni kell, hogy nekünk soha nem volt autónk, anyunak nincs jogosítványa sem, ahogy nekem sem, s egyelőre nem úgy néz ki, hogy kocsit venne bármelyikünk is. A másik háttérinfó, hogy nálunk a háznál van egy sorompó, ami kicsit elzárja a ház lakóinak területét az utcától, és onnan lehet a garázsokhoz is jutni, már akinek van autója. Gyalog simán kapun be, oszt' jónapot. Na mármost Anyukám telefonál, amikor a nyakamon is munka lóg, hogy valamikor a kilencvenes években osztogattak a lakóknak távirányítót a sorompóhoz, és ő nem kapott. Emlékeztettem rá, nincs is autónk, s ha lenne, akkor sem vennénk több millióért garázst, tehát nem értem a felvetést, de ő erőszakoskodik, hogy márpedig az a távirányító még akármire is jó lehet (tényleg nem jut eszembe egyetlen ilyen sem), és kérjek a közös képviselőktől. Alig vártam, hogy letehessem a telefont, de visszahívott: most ugrott be neki, hogy az autó nélküli családok sorompónyitó bizbaszát odaadták azoknak a családoknak, ahol többen is vezetnek. Derítsem ki, kinek van kettő, és kérjem el. Úgy érti, azoktól, akik naponta használják, és náluk van tíz éve, s ráadásul tudják, hogy nekünk nincs rá szükségünk. A poén pedig az, hogy hiába hümmögök és bólogatok, "igen, úgy lesz", nem szabadulok, mert tuti, hogy hétfőn felhív, és jelentést kér a feladat elvégzéséről. Kötél idegeket kérek karácsonyra.