0 évesen: megszülettem. Apukám fiút szeretett volna. Péternek hívnának most, ha úgy sikerül. Pár hetes koromban már akkor tudtam palacsintát csavarni a nyelvemből.
1 évesen: gondolom, elkezdtem már járkálni, talán beszélni is, fogalmam sincs.
2 évesen: egész biztos, hogy már járkáltam és be nem állt a szám.
3 évesen: kaptam egy kistestért. Valamint maszek oviba jártam, ahol csak délig voltunk bent, viszont kizárólag németül beszéltünk. Egyetlen szóra sem emlékszem.
4 évesen: először csalódtam az apámban. Elég korai és megemészthetetlen élmény. Más gyereknek ilyenkor még javában halhatatlan istenség az apukája.
5 évesen: hálós szatyorral egyedül mentem bevásárolni a sarki boltba, s kaptam a pénztáros nénitől kakasos málnakeverőt. Anyukám gyakran elvitt a Mátra moziba a körúton, meg sétahajókázni, és tudtam a hidak, szobrok, fontosabb épületek nevét, amit buszon, villamoson mindig megosztottam az utazóközönséggel.
6 évesen: új lakásba költöztünk, ovi után iskolába kellett menni. Hamar kiderült, hogy jó vagyok matekból, de amikor egy másik gyereket is elkezdtek dicsérni a tanárok, titokban fekete pontokat rajzoltam a füzetébe. Nem buktam le, de természetesen ettől ő sem lett rosszabb matekos.
7 évesen: elváltak a szüleim, apám elköltözött, öcsém megkukult.
8 évesen: úszni jártam, szertornázni, de a már sokat emlegetett brutális tesitanár elvette a kedvem a sportolástól.
9 évesen: kaptam rá a Forma-1-re, 10 és 20 filléresekkel fogadtunk, hogy Piquet, Mansel vagy Senna... Szintén ekkor jöttem rá, hogy nem akarok húst enni. Egy ismerősünk később megtömött szalonnával, amit mindig is utáltam, és utána napokig rosszul voltam. Akkor még nem hallottam a vegetarianizmusról, mint lehetőségről. Egyszerűen úgy éreztem, a döglött állat a tányéromon és a gyomromban is nagyon idegen elem.
Szintén 9 éves voltam, amikor fejlődni kezdtem, mint nő. Az osztálytársaim és a haveri körömben levők még nagyon gyerekek voltak, én pedig már sokkal komolyabb náluk, ráadásul menstruáltam és kicsit már a mellem is megnőtt. Nem volt könnyű időszak, a lányok elkezdtek irigykedni (=utálni), a fiúk meg tapintatlanul tapizni.
10 évesen: még nagyon társaságkedvelő voltam. Részt vettem egy csomó jó hangulatú táborban, zsúrokon, később házibulikon.
11 évesen: mindenféle szakkörökbe jártam, pl. tűzzománcra, korongozni, táncolni, angolra, pantomimre, szolfézsra sok évig, később furulyázni, hegedülni, majd énekkarba (Kulturális Seregszemle), valamint szerettem rajzolni és írni (fogalmazni). Kreatív gyerek voltam, amit anyutól örököltem, de valamiért mindig letörte a lelkesedésemet. Akármibe kezdtem, azt mondta, nincs hozzá tehetségem, nem lesz belőlem ez se, az se, kár a gőzért. Nem tudom, miért tette ezt, de valószínűleg ezért nem tudom mai napig sem igazán, mi legyek, s bár mindig is a kreatívabb dolgok vonzottak, az van belém kódolva, hogy ha arrafelé lépek, nem lehetek sikeres.
12 évesen: kaptam egy keverék kiskutyát. Ebben az évben volt az első három "járás", a harmadikkal csattan el az első csók. Előtte azért írtam az Ifjúsági Magazinnak, mondják meg, hogyan kell. Olyan sokára válaszoltak, hogy addigra magam is rájöttem. Meg kell érteniük, sürgős volt, nem tudtam várni. Nekem egyébként kétszer kezdődött el a szexuális életem. Egyszer túl korán, másodszor túl későn. Az előbbi ebben az évben. A másikat csak kevesen tudják, s szeretném, ha így is maradna, az információ birtokosai érdekében is. Hiszen ha mindent elkotyogok, mivel fognak zsarolni, amikor gazdag (mondjuk Pop Idol) leszek? Sulin kívül folyton Rékával lógtam, délután együtt kutyáztunk, Popcorn-t és Pop Express-t vagdostunk szét, A-ha forever címszóval, de az időnk nagy részében inkább röhögtünk. Mindig, mindenen. Anyu ebben az időben heti 2-3 alkalommal színházba, koncertre vitt.
13 évesen: mindössze két hétig jártam egy nálam 6 évvel idősebb sráccal, akivel előtte sokáig jó barátságban voltunk. Ez a két hét rövid időnek tűnik, de kb. 4 évre meghatározta a lelkivilágomat. Más fiúk is jöttek utána, koromhoz képest hosszú kapcsolat egy 9 hónapos az egyik osztálytársammal. A zenei ízlésvilágom kezdett tágulni, egyre fontosabb lett, hogy szóljon valami magvasról, meg hogy kicsit érfelvágós legyen. Ebben az évben szerettem bele Sinead O'Connorba, és hallgattam rongyosra a Nothing Compares 2U-t. Közben írogattam.
14 évesen: új iskolába mentem, s akkor még nem tudtam, ez a négy év lesz eddigi életem legszörnyűbb időszaka. Elől-hátul majdnem fenékmagasságig érő hajam volt, térdig érő bő pulcsikban, fekete, szürke, barna cuccokban jártam.
15 évesen: megismerkedtem egy akkor népszerű íróval, sokat lógtam vele, bele is ír az egyik könyvébe egy picit, de aztán megszakítottam a kapcsolatot. Egy "barátnőmmel" elindítottunk egy fiataloknak szóló műsort a kerületi tévénél, de az első két adás után már nem tolerálták a szorongásaimat, a szégyenlősségemet, úgyhogy válasz elé állítottak. Mintha azon múlna. Mindegy, kimaradtam a továbbiakból. 
16 évesen: Fenyő Miklós konyhájában beszélgetésbe elegyedtem egy akkoriban népszerű énekesfiúval, akivel aztán sokat mászkáltam. Még nadrágot venni is elvitt magával. Saját újságot próbáltam készíteni, közben Elvis és  rock and roll korszakomat éltem. Némi kihagyás után beindul ismét a fiúzás, egy féléves feledhető után egy 2 és fél évig tartó vak szerelem következett. Közben zenészekkel lógtam.
17 évesen: botrányt keltettem egy cikkemmel az iskolai újságban, mert benne maradt egy "csúnya" szócska ("geci"), igaz, az interjúalanyom szájából hangzott el, de akkor is. Pár éves Ethan Hawke-mánia vette kezdetét, közben sok Björk-öt hallgattam. Igazi barátaim nem voltak, nagy levelezéseket folytattam, naplót írtam, újságot, novellát, mindent, mert ez az egy, amiben a saját világomat élhettem. Apukám ebben az évben meghalt, de akkor már évek óta nem hallottam felőle. Év végén megbuktam államigazgatási ismeretekből, de a pótvizsga sikerül. Az osztályfőnököm mégis azt tanácsolta anyukámnak, vigyen el egy másik iskolába, ahol nem kell gépírást tanulni, mert abból nem fogok tudni leérettségizni. Anyu betegségei is ebben az évben kezdődtek.
18 évesen: az utolsó év borzasztó volt az osztályommal, ezért mindenből kihúztam magam, amiből csak lehetett (osztálykirándulás, szalagavató, szerenád). Szándékosan kimaradtam a wc-ben dohányzásból és az alkoholmérgezésből is, s ennek a mai napig nagyon örülök. Nulla tanulással leérettségiztem. Az osztályfőnök elment az iskolából, az új tanárnál ötösre érettségiztem gépírásból. Érettségi után dolgoznom kellett, mert nagyon szegények voltunk, de képtelen voltam nyolctólnégyiges, főnökös állást vállalni. Minden mást viszont lelkiismeretesen megcsináltam. Volt idő, amikor hajnalban újságot hordtam, napközben bódéból árultam, estefelé meg cikkeket írtam. Megismerkedtem egy furcsa fazonnal, aki remetének vallotta magát, fontos beszélgetéseket folytattunk, nagyokat sétáltunk, megkedeltette velem a naturizmust, és kicsit korán ugyan, de fontos könyveket adott a kezembe. Ex-szel is ebben az évben jöttem össze.
19 évesen: felvettek az újságíró suliba, ahol életemben először tanultam, mint a kisangyal. Négyes, ötös eredménnyel végeztem, a legnagyobb napilapnál fogadtak gyakorlatra.
20 évesen: egy havilap főszerkesztője a lap tematikáján belül viszonylag szabad kezet adott, és beindíthattam egy saját rovatot.
21 évesen: ugyanezt megismételtem a szerkesztőség kettébomlása után az egyik utódlapnál. Az újságírás mellett mindig is dolgoztam. Két évig egy biztosító társaságnál, majd...
22 évesen: egy koncertszervező cégnél, aztán 5 hónapig egy ismert tévés műsorvezető cégénél, de mindkét helyen minimálbérrel jutalmazzák munkakörömön túli ötleteimet.
23 évesen: érkeztem életem eddigi legeslegborzasztóbb évébe. Mint utólag kiderült, a depresszióm legmélye. Hisztérikus voltam, borzasztó rossz viszonyom lett az anyukámmal, s megromlott a kapcsolatom Ex-szel. Az egyetlen örömöm az volt, hogy levittem a 42 kilómat az izomtornyok közé a konditerembe, és ott óvtak, védtek, kedveltek. Fél évig keményen edzettem, feszes, izmos volt mindenem. Csak tudnám, minek. Kilátástalannak láttam az életem, anyukám megnyomorította a lelkem, minden nap balhézás, minden nap egyre rosszabb, s nem tudtam, mit tegyek. Szünetet tartottunk Ex-szel. Közben megismerkedtem Drissel, és az ő segítségével tudtam összeszedni magam annyira, hogy végleg lezárjam a se vele, se nélküle kapcsolatot Ex-szel. Dris fényt hozott az életembe, színeket, kidobáltuk a bakancsaimat, a fekete ruhákat, levágattuk a hajam, és egy hónap ismeretség után elköltöztem vele 80 kilóméterre Budapesttől.
24 évesen: új életet kezdtem, még keményebb hajtással, de egy boldogabb háttérrel. Jó néhányszor kipróbáltam a füvezést, egyszer pedig nagyon berúgtam. Azóta egyikkel sem élek. Visszaköltöztünk Budapestre, és az ezt követő 3-4 év eddigi életem legboldogabb szakasza lett.
25 évesen: rám talált a jelenlegi melóhelyem, és ezzel legalább a munkáról lekerült a gond.
26 évesen: éltem az életem és jól éreztem magam, amennyire tudtam.
27 évesen: már nagyon hiányzott az írás, s ekkor találtam rá a blogra, mint lehetőségre. Ebben az évben láttam először a tengert.
28 évesen: végre megadatott, hogy pszichológushoz járhassak. Ebben az évben kerültem magasabb pozícióba, új területre a munkahelyemen, és egyedüli vendége voltam egy 1 órás élő rádióműsornak, ami nagy élmény maradt.
29 évesen: a magánéletem összekuszálódott, ismét találkoztam Ex-szel, amiből sok rossz és jó élmény származott. Az év végére pozitív lett az egyenleg. Adtam, kaptam, kicsit belehaltam, de sokat tanultam és életem egy új szakaszába léphettem.
30 évesen: egy önismereti gyorstalpalón veszek részt. Az egész évem egy nagy tanulás, feszített tempóba. Néha szédülök, annyi minden történik. Idénre jutott minden, jó és rossz egyaránt, sok területen, nem csak a magánéletben. Valamint életem harmadik legnagyobb csalódását is ebben az évben éltem át. Voltam kiegyensúlyozott és mélyponton levő 30-as nő is. S még hátravan belőle 5 hónap. Úgy érzem, jó úton járok és közel a tartós boldogság.