Minden úgy történt, ahogy szerettük, szerettem volna. Pár napja még úgy nézett ki, nem lesz gyűrűnk, nem öltözünk fel szebben, mint bármelyik hétköznapon, és nem megyünk el enni utána sehova. (Tervben van ugyan egy nyárvégi buli, családtagokkal, barátokkal, kollegákkal, de az még csak körvonalazódik, részletekről még nem beszéltünk.) Az utolsó héten felváltva voltam levert és nyugodt, nem igazán tudtam, akarok-e akár minimális felhajtást is, vagy nem. Attól tartottam, előre flegmáskodom, utólag meg meg fogom bánni, hogy nem voltam királylány, nem foglalkoztam a babonákkal (valami régi, valami új, valami kék, valami kölcsön), stb. Dris még kevésbé volt ráhangolódva a házasságkötéssel járó materiális dolgok beszerzésére, mint én. Nem erőltettem, mert magam sem tudtam, mit akarok igazán és mit csak azért, mert mindenki beszél róla. Tegnap estefelé kezdett elkapni minket az igazi egybekelés-érzés. Kitaláltam, hogy a lila koktélruhámat veszem fel a "nagy napra", az új, ezüstös-pezsgős színű cipőmmel, és ez beindította a fantáziánkat, elrohantunk hát Drisnek is inget venni. Végül ő szintén lila inget viselt, sötétszürke zakóval. Szerintem nagyon jól állt neki, és passzoltunk egymáshoz. Azt is tegnap este kezdtük el érezni, hogy a házasságkötés után szívesen beülnénk valahova egy kis kajára, italra, a tanúkkal és a szülőkkel, már ha ráérnek. Asztalt foglaltunk, körtelefonokat intéztünk, és a rugalmasabbakat sikerült is azonnal felcsigáznunk. Még szintén este eldöntöttük, hogy mégiscsak megvesszük azt a gyűrűt, amit már korábban kétszer felpróbáltunk, de mindig kifordultunk a boltból. Úgyhogy ma reggel nyitáskor rácuppantunk a két kis karikára, leküzdve ezzel ékszerfóbiánkat. Meg kell jegyeznem, nem hazudtoltam meg magam: leejtettem egy 70.000,- forintos gyűrűt az üzletben, pattogott végig a kövön, aztán megállt valahol a sarokban... Igen, igen, ez vagyok én, csókolom.
Aztán még gyorsan elrohantunk fodrászhoz is, mert az kell. Utólag azt mondom, így volt tökéletes, spontán módon, hirtelen felindulásból intézve a dolgokat. Amikor már ott volt a feeling, és pontosan tudtuk, mit akarunk.
A szertartás nélküli, okmányirodai esküvő végül mégiscsak szertartásos lett, persze csak szolidan. Egy nagyon kedves anyakönyvvezető beszélt nekünk felelősségről, családról, boldogságról és a várható nehezebb időszakokról (haha, "nagyon" meglepődtünk), s úgy éreztem, a hagyományos szövegeknél modernebb felfogásban zajlik az egész. Szó nem esett jóban-rosszbanról, egészségben-betegségbenről, gazdagságban-szegénységbenről, örök hűségről és hasonlókról. Én már a személyim átadásától elérzékenyültem, aztán végig pityeregtem azt a 10-15 percet, Dris meg azt mondja, más tudatállapotba került és alig emlékszik pár szóra. A tanúk (nekem az öcsém, Drisnek barátja, Gy.) meghatódottságától még inkább meghatódtam, Drist meg nagyon boldognak láttam. Kifelé jövet aztán megállapítottuk, jó, hogy nem hívtunk vendégsereget, mert még így, a hozzánk legközelebb állók előtt is zavarban voltunk. Nem is a zavar a megfelelő szó, az más érzés, de nem tudom pontosabban megfogalmazni. Talán saját magunk előtt is újdonság volt, hogy az érzelmeink így előtörnek. Pedig hát ez egy esküvő, ugye.
Csak remélni tudom, hogy a szűkre szabott vendégsereg jól érezte magát velünk az étteremben is. Egy kertes-teraszos helyet választottunk, ahol péntek délután 2 körül más nem is járt, csak mi. Tűzött a nap, majd' meggyulladtunk, de mindenki ragyogott a boldogságtól. A tanúink is, de leginkább szerintem az anyósom örült. Én meg megnyugodtam, mert minden jól sült el... és végre a cipőmből is kibújhattam az asztal alatt. Nincs hiányérzetem, nem bánok semmit, amit nem tettünk, és azt sem, amit tettünk.
Anyós, após, vej, meny, nej, sógor... szokatlan szavak, és nem is túl szépek.
Férjezett vagyok, asszonypajtás - és jelen pillanatban egy kissé fáradt.
Visszaolvasva a fentieket, valami hiányzik a szövegből. Azt az érzelmi állapotot, amiben most vagyok, nem tudom visszaadni. Amikor órákkal az esküvő után, már hétköznapi öltözékben sétáltunk, és belesúgta a fülembe, hogy büszke, hogy a felesége vagyok, az mindennél többet ért.
Aki figyelmesen megnézi, minket is megtalál ezen a fotón.
