Szombat reggel még mindig nem tudtam eldönteni, menjek-e felvonulni délután. Nem nagyon szerettem volna belegondolni, hogy mutatna a szétplaccsant agyvelőm a Hősök tere díszburkolatán, de ezzel az énemmel viaskodott egy másik, aki szerint épp ilyenkor lenne ott a helyem a méltóságmenetben.
Aztán délre úgy alakult, hogy vidékre utazunk, úgyhogy végül kb. 120 km-re az eseményektől, egy kis falu kertjében, az Internetről értesültem a hírekről. Nem tudom, elég mentség-e, hogy tavaly jól megdobáltattam magam :), de én most a váratlanul jött pihenési lehetőséget választottam, így a szabadságom első felének végén. S még azt sem mondhatom, hogy nyugodt lelkiismerettel tettem.

Nem tudok sokat hozzáfűzni a történtekhez. Újat főleg nem. Ahogy néztem a videókat, a megdöbbenésen és a mérhetetlen szomorúságon kívül csak azt éreztem, ez egyáltalán nem a melegekről szól. Ugye mindenki látja, hogy nem is a család szentségéről és a jó keresztényi cselekedetekről... Sokkal inkább egy rakás feszült, dühös emberről, akiknek valószínűleg saját magukkal van bajuk, és minden lehetőséget megragadnak a balhézásra.
Tiszteletem mindenkinek, aki minden előzetes fenyegetés ellenére kiment és beállt a menetbe. Aki kiállt magáért és/vagy embertársaiért.