Aki még nem tudná:
2008. október 4-én több tucat civil szervezet összefogásával pártfüggetlen, politikamentes tömegdemonstrációt tartanak Tarka Magyar elnevezéssel, az erőszak és a kirekesztés ellen. Találkozó szombat délután 15.30-kor a Gödörnél. A tömeg a Hősök terére vonul, ahol a résztvevők a médiában már sok helyen közzétett nyilatkozat alapján hitet tesznek a demokratikus értékek mellett. A rendezvényen nem lesznek beszédek, és mindenkit várnak (szigorúan magánemberként!), aki egy békés, az emberi jogokat tisztelő országban szeretne élni.
Kíváncsi leszek a szombati eseményekre, hányan mennek/jönnek el, milyen visszhangja lesz a felvonulásnak, mennyi ideig marad békés a főváros aznap és utána, mennyire sikerül politikamentessé tenni ezt a szimpatikusnak induló demonstrációt.
Állítólag ellentüntetés is szerveződik (állítólag meg már nem), amit azért nem értek, mert ha a Tarka Magyar az erőszak és a kirekesztés ellen demonstrál, akkor az ellentábor a logika szerint mellette. De létezik olyan, aki felszólal ezek mellett (!) ? Vagy csak arról van szó, hogy már rutinból szerveződik a balhé, akármiről is legyen szó?