Gilbert Grape

Tervbe vettem, hogy újranézem Leo DiCaprio korai filmjeit, a Marvin szobájáig bezárólag, mert odáig tart a "kedvenc időszakom" tőle. Igen, van olyanom, hogy "kedvenc időszak", mert még középiskolásként rajongója voltam. Ezt kevesekkel kapcsolatban vallom csak be. Akkoriban mindent láttam vele, ha jól emlékszem, aztán jött a Titanic és az azzal nyílt új korszak, s Leo meg én eltávolodtunk. Jó színész még mindig, nincs vele semmi baj, csak már nem ugyanazt adja nekem, nem olyan filmekben játszik, mint régen. De ki igen?

A Gilbert Grape-pel kezdtem a Leo-felelevenítősdit, ami nem a világ legjobb filmje, de egyszer érdemes megnézni. Épp annyira képtelen, mint amennyire életszerű, és ez bájos. Azért szeretem nézni, mert a színészek olyan természetesek benne. Szinte nem is játszanak, csak adják magukat, a fiatal Johnny Depp csúcs. DiCaprio-ról ez a természetesség nem mondható el, de neki épp az ellenkezője volt a feladata. Szeretem a Gilbert Grape hangulatát, és szeretem benne Juliette Lewis-t is, pedig egyébként nem is.
(Kedves, kellemes 6/10.)

Utazás Darjeelingbe

Agyamentség, sok szép színnel, gyönyörű indiai tájakkal és remek színészekkel. Az alapsztori tök egyszerű és szerintem nyugodtan elmesélhetem: három testvér (Adrian Brody, Owen Wilson és Jason Schwartzman játsza) elszakadtak egymástól, de apjuk halála után egyikük összerántja őket egy közös, spirituális utazásra. Közben kiderül, hogy rájuk régóta fittyet sem hányó édesanyjuk (Anjelica Huston) felkeresése is a programok közt szerepel. Az utazás aztán minden lesz, csak spirituális nem.
A filmet a Tenenbaum, a háziátok rendezője készítette, hasonló stílusban. Aki úgy dönt, hogy megnézi, szánjon pár percet a Hotel Chevalier c. "kísérőfilmre" is, amely nélkül ugyan követhető a Darjeeling, de apró részletek visszautalnak rá, még akár poénok is adódnak belőle, és a sztori így lesz kerek. Különben nem jönnénk rá, miért tűnik fel a filmben egy pillanatra Natalie Portman.
(Ez is 6/10, de máshogy.)

Becstelen Brigantyk

Lehet, hogy most sokaknál kihúzom a gyufát, de nekem a Brigantyk az év csalódása. Annyira áradozott róla mindenki - és itt most nem is az ismerősökre és barátokra, hanem inkább a netes kritikákra és filmes blogokra gondolok -, hogy tényleg nagy durranásra számítottam. Igaz, nem vagyok nagy Tarantino-rajongó, de nekem ennél a Kill Bill és a Kutyaszorítóban is jobban tetszett.
A Brigantyk jól indult, tele feszültséggel és lehetőséggel, izgalmas stílusban, aztán a közepére elveszett minden. A mozis résznél már kimondottan unatkoztam, mert olyan képtelennek látszott a biztosítatlanság, és addigra már egyáltalán nem maradt fenn a feszültség, hogy hű, akkor most sikerülni fog-e vagy nem... Édes mindegy volt, csak legyen már vége.
Tarantino szerintem karakterábrázolásban és látványteremtésben nagyon erős, ezt szinte minden filmjében, amit láttam, tapasztaltam és szeretem. De a részletek mintha nem állnának össze egy kerek egésszé, és a film végül nem éri el a katarzist. Bennem legalábbis nem.
Christoph Waltz viszont óriási, nagyon jól alakítja a tenyérbemászó képű zsidóvadászt. Remélem, megkapja ma este az Oscar-t.
(Csalódós 6/10.)

Minden vilángol

Ez is zsidó témájú film, de egészen más stílusban.
Sajnos nem olvastam a regényt, úgyhogy csak a film stáblistájából látom, hogy az író és a vak, ukrán öreget játszó színész az a Jonathan Safran Foer, akit Elijah Wood alakít a filmben, tehát az ő családjának története, gondolom, némi true story-val és sok fantáziával színesítve.
A film első fele nekem vígjáték, rengeteget nevettem a figurákon és a helyzeteken. Kicsit a Macskajajra emlékeztetett, de a Minden vilángol inkább szólt nekem. Az eleje megalapozta, hogy aztán legyen türelmem a közepén átlendülve kivárni a végét, de akkorra már zsebkendőre is szükségem lett. Szórakoztatott, a szó minden értelmében: lekötött, megnevettetett, elgondolkodtatott, megkönnyeztetett, és visszarepített az időben.
(Imádtam, 9/10.)