Ismét nagyon jó kis filmet láthattunk freeblogos vetítésen. Még egyik sem okozott csalódást, bár általában a spanyol filmek eleve nem, pedig nekem aztán nehéz kedvemre tenni.
Az Élek és szeretek azért jó, mert abszolút valóságosnak érzi a néző, elgondolkodtat, engem meg is ríkatott, de emellett szórakoztató is, a szó vidám értelmében, azaz tele van poénokkal. Mert Daniel-t, a down-szindrómás férfit a legnehezebb helyzetekben sem hagyja el laza humora. A film szerelmi történet ugyan, de nélkülözi a giccset és a szentimentalizmust.
A kép alatt spoiler következik, tehát aki nem látta a filmet, ugorjon... a jegypénztárhoz!
A kép felett pedig még a történet dióhéjban: Daniel (Pablo Pineda) down-szindrómás fiatalember, frissen szerzett diplomát, és egy segélyszervezetnél vállal munkát. Beleszeret lepukkant és zavaros magánéletű kolleganőjébe, Laurába (Lola Duenas). Laura és Daniel szemlátomást nagyon jól érzik magukat egymás társaságában, de barátságuk valahogy csak nem akar párkapcsolattá címkéződni.
Hazafelé egy csomó kérdés kavargott a fejemben: Oké, hogy a fogyatékkal élők gyámság alatt élnek, de a gyámjuk jogai meddig terjednek? Van-e joguk megfosztani alapvető emberi szükségletektől - mint amilyen a szerelem, szex, szabadság, fiatalság, bolondság stb. - "gyámolítottjukat"? Van-e joguk kiemelni a hozzá hasonlók közül, ha nem tudják egyenlővé tenni őket az "átlagosakkal"? Van-e joga bárkinek is, hogy eltiltson egy 34 éves fiatalembert egy bulis estétől, csak azért, mert láthatóan más, mint a többség? Ha két ember boldog együtt, számít-e, hogy egyikük fogyatékos? És ha nekik nem, másoknak miért igen? És ha nekik igen, vajon miért? És lesz-e elég hite Daniel-nek önmagában, hogy megtalálja a szerelemben is a boldogságát?
(Szerintem 9/10-es. Érdemes megnézni.)
