Nász-ajánlat

Tudom, tudom, nem kellene ilyeneket néznem, mégis mire számítottam... de az az igazság, hogy minden romantikus-vígjátékos tapasztalatom alapján ennél azért többet vártam. Ez a film az én ízlésemnek nagyon gagyi, sablonos, idegesítő poénkodási kényszerrel. Sandra Bullock állati csinos, de kb. ennyi, Ryan Reynolds meg nekem az unalmas kategória, mind a külsejét, mind a játékát nézve. Nem is tudok többet írni róla, még könnyű, esti szórakozásnak sem jó, szerintem.
(Nálam maximum 5/10.)

Lódító hódító

Talán még a Nász-ajánlatot is sikerült alulmúlnia a borzasztó magyar című Lódító hódítónak. Az alapötlet nem rossz, csak épp nem hoztak ki belőle semmit. A film első felét még elviszi a helyzet bemutatása, de a második fele már nagyon lapos, dög unalmas.
Az a bizonyos érdekes alapötlet: egy világ, amelyben nem létezik hazugság. Mindenki az igazat mondja, és csak abban tud gondolkodni. Így aztán, amikor az addig lúzer főhős, Mark Bellison feltalálja az "olyat mondást, ami nincs is", mindenki készpénznek veszi szavait. Ahogy lenni szokott, Mark-nak először nagyon bejön a dolog, aztán jön a csavar, ami viszont egyáltalán nem érdekes, és még csak nem is vicces. És még ideológiailag sem kidolgozott, pl. totál érthetetlen, miért akarja a férfi annyira azt az üres, ostoba nőt, amikor épp arról akarja meggyőzni, hogy nem a tökéletes gének továbbörökítése alapján kell párt keresni. Akkor ő mégis miért attól a nővel szeretne családot alapítani?
Ebben a filmben egyébként mindenki idegesítő. Még a lúzert játszó főszereplő, Ricky Gervais a legkevésbé, de Jennifer Garner vagy Rob Lowe... jaj!
(Maximum 4-5/10.)

District 9

Nagyon régóta meg szerettem volna nézni, és eljött a megfelelő pillanat, a megfelelő hangulat, no meg a dupla adag nachos sajtszósszal a Sandwich Guru-tól.
A műfajának nem vagyok célcsoportja, az tény, de ez a film legalább egyedi, érdekes és az első felén majdnem lerágtam az összes körmöm, olyan izgalmas volt. Aztán jön az ugrós-futós rész (ahogy Dris összefoglalta), ott már elvesztettem a lelkesedésemet, és a végére nem is láttam azt a hatalmas mondanivalót, amiről sokan meséltek... de itt legalább értékelhető, hogy tényleg meglepő és eredeti az ötlet is és a megvalósítás is. A maga hihetetlenségét is realisztikusan mutatja be, kb. olyan, hogy már inkább a szemednek hiszel, mint az ismereteidnek.
Ha nagy sci-fi rajongó lennék, biztos imádnám. Így sem bánom, hogy megnéztem, de egyelőre marad nekem a Gattaca és a Mátrix.
(Szerintem 7/10.)

Oldboy

Hű, na ez a film okozott némi fejtörést. Nem tudom, mit írjak róla, egyáltalán mellé álljak-e vagy ne. A fórumokon is nagyjából felváltva szerepelnek a nagyon negatív és nagyon pozitív kritikák. Egyesek istenítik, és azt írják, mindenkinek látni kell, mások épp azt, hogy senki ne nézze meg. Fura, de mindkét véleménnyel egyet tudok érteni. Sosem láttam még olyan filmet, ahol ennyiszer kellett elkapnom a tekintetemet a képről, de olyat sem, ami ennyire fordulatos lett volna.
Szerintem nagyon jó film, de a legbetegebb, amit valaha láttam. Ráadásul céltalanul beteg, értelmetlenül, túlzóan agresszív. Bár szinte sosem tudod, mi lesz a következő jelenetben, tehát fordulatokban igencsak gazdag, s még a végére is tartogattak két csavart az alkotók, mégsem mondhatom, hogy hű, de nagy. Nincs utána napokig tartó agyalás a sztori mélységein, nem mond semmi olyat, amiről még hetek múlva is beszélnénk, de közben mégis hatalmas arculcsapással zárul.
Sosem láttam még ilyen filmet. Nem tudom, a dél-koreai filmipar gyakran termel-e ki hasonlót, de attól tartok, ők is csak lestek, mit is hoztak ki egy sima akció-thrillerből.
Mindenkinek látnia kellene. De senki se nézze meg, mert oda lesz a maradék ártatlansága, és a világról alkotott képéből a maradék naivitás is kiveszik.
(A skálán nekem 9/10.)

Egy fiúról

Kezdjük azzal, hogy nem olvastam a regényt, és nem csábított semmi, hogy megnézzem a filmet, mert Hugh Grant-től rendszeresen kiver a víz, nem bírom a zavart pillogását, a homlokráncolását, a szörnyű frizuráját, szerintem nem jó színész, ugyanolyan romantikus hősszerelmesként, miniszterelnökként és orvosként, nem tetszik, mint férfi... szóval nem az a név, amely bevisz a moziba vagy leültet a tévé elé.
Az Egy fiúról című filmet viszont most néztem meg másodszor, 2003. körül már láttam, és egy dologra emlékeztem belőle kristálytisztán: arra, hogy ebben Hugh Grant más! És valóban. Egész laza, megdizájnolt (pl. tök jó dzsekijei vannak), hiteles és szerethető. A 2003-ban még ismeretlen gyerekszínész, Nicholas Hoult azóta a Skins sorozat Tony-jaként szerzett magának némi hírnevet.
Tetszik ez a film, jó a humora, de ugyanannyira szomorú is, mint amilyen vicces. A vége kicsit elrontja, mert hatalmas a happy end, mindenki boldog és folyik a nyál a semmit sem csináló jogdíj-örökös csinos lakásának falain, de az utolsó 5 percet leszámítva kimondottan élvezhető kis mozi.
(Jópofa, kedves, 9/10.)