Deus ex machina
Eredeti címén: Yadon ilaheyya, angol címen: Divine Intervention

Először az ugrott be, hogy ezt a filmet Bahhának fogom ajánlani, és mindenkinek, aki vállal 90 perc „értetlenséget” azért, hogy aztán hetekig legyen min nevetnie, úgy érezze, valami különlegeset látott, és folyton idézgessen belőle. A szó szerinti idézetekre mondjuk nincs sok lehetőség, mert alig hangzik el néhány mondat a filmben. Sőt, én azt mondanám, ez nem is film, a szó klasszikus értelmében legalábbis nem, mert nem olyan, amilyenre számítunk. Sztori jóformán semmi, párbeszéd csak alig-alig fordul elő benne, akció, szex, vérontás és minden egyéb hatásvadász izgiség meg aztán végképp elő sem kerül. Van benne viszont egyedi humor, irónia és épp a monoton egyhangúságából fakadó feszültség.
Másodszor az ugrott be, hogy ez egy elnyújtott videóklip, és azoknak ajánlom majd, akik szeretik a hétköznapi, szürke dolgokban felfedezni a szépséget, az egyhangú ismétlődésben pedig a ritmust.
Volt az a Chemical Brothers klip, amikor egy vonat csak megy és megy, te pedig síneket látsz, bódékat, oszlopokat, lámpákat, szóval semmi különöset… de amint felfedezed, hogy ezek koncepció szerint lépnek be a képbe (egy-egy „hangszer” megszólalásával összehangoltan), máris gyönyörűvé és izgalmassá válik. Na, hát a Deus ex machina is ilyen.
Az alap pedig az izraeli-palesztin helyzet, feszült emberek együttélése a határ közelében, amelyen maximum egy piros, Arafat széles mosolyát ábrázoló lufi tud ellenőrzés nélkül átkelni.
Fotó helyett egy jelenetet választottam, szerintem többet elárul a filmről:

  
(Nehéz pontozni, de végül 8/10-et adtam neki.)

4 hónap, 3 hét, 2 nap

4 hónap, 3 hét, 2 nap. Egy magzat élettartama.
A helyszín Románia, a 80-as évek második felében, még a Ceausescu-rendszer idején. Két diáklány kivesz egy hotelszobát, először nem is értjük, miért, hiszen ott van nekik a közös kolesszoba is, aztán szép lassan kirajzolódik a dráma. Illegális abortusz, és nem csak utalnak rá, meg is mutatják. Őszinte stílusban, arculcsapós képekkel, és olyan nyersen, hogy szinte átragad ránk a hangulata. Rám elsősorban nem is a terhességét az utolsó pillanatig titkoló Gabita-é, hanem barátnőjéé. Szerintem ő a film főszereplője, ahogy segít a lánynak, még akkor is, ha az események számára is megalázó, durva fordulatokat hoznak.
A film leghatásosabb jelenete számomra az, amikor ez a lány (Otilia) egy órára elugrik a fiúja anyjának születésnapjára, otthagyva a becsövezett barátnőt a szállodaszoba ágyán, és a vendégségben egy szót sem szólva ül az asztaltársaság közepén... borzasztó felületes fecsegés zajlik, mindenki egyszerre beszél, a semmiről, ami eleve egy általános és eléggé lehangoló kép, szerintem nincs is olyan család, ahol ne zajlott volna már hasonló, de most különösen idegesítő, mert Otilia ott ül a társaság közepén, hallgatja a zagyvaságokat, és közben nyilván zakatol benne, mi lehet a barátnőjével. Szeretné felhívni, de a telefonon is fecseg valaki, meg még egy sütit is a kezébe nyomnak, a barátjával is feszkó van...

Nekem a legnagyobb felismerés, hogy jé, a románok ilyen filmeket csinálnak? Mitől jobbak ők ebben nálunk? Nem hiszem, hogy több pénzük van rá, de akkor mi a titkuk? Mi miért nem tudunk egy ilyen őszinte, hatásos filmet összehozni? A mi színészeink miért játszanak úgy, hogy inkább színpadiasak, mint hitelesek?
A Port.hu azt írja: "A 4 hónap, 3 hét, 2 nap egy nagyobb projekt része, melynek címe: Mesék az aranykorból, a romániai kommunizmus szubjektív története, a városi legendák fényében. A projekt célja, hogy a kommunizmus témájának közvetlen érintése nélkül, pusztán az egyéni lehetőségeken keresztül láttassa ezt a balsors sújtotta időszakot, melyben az emberek kénytelenek voltak megpróbálni normálisan élni. A 4 hónap, 3 hét, 2 nap a sorozat első filmje." Ha így van, nagyon kíváncsi vagyok a többire is.
(7/10, mert azért egyáltalán nem tökéletes.)