Az ugye alap, hogy filmmániás vagyok. Múltkor írtam róla, hogy mostanában szeretem felfedezni a fikciónak titulált történetekben a valóságot. Sőt, ez alapján választom már meg, mit nézzek. Létrejött körülöttem egy pár fős társaság, akik ajánlgatják is egymásnak a mesének tálalt, de nagyon is elgondolkodtató filmeket.
Már említettem az elmúlt néhány hónapban pár ilyet, most két újabbról szeretnék írni. Nem titkolom, a szándékom az, hogy minél többen megnézzék és ha nem is hiszik, hogy ezeknek a történeteknek 100% alapjuk van, de legalább merüljön fel bennük, hogy akár igazak is lehetnek az első látásra képtelennek tűnő sztorik.

Elpusztíthatatlanok (They Live)

Aki élt már a 80-as években és emlékszik a zsé-kategóriás sci-fikre, amelyekben odavetített szörnyektől kellett volna összetojnunk magunkat, ezt a filmet nosztalgikusan fogja nézni. Aki tud az ilyesmin tiszta szívből, megengedően mosolyogni, az pedig remekül fog szórakozni. A kisollóval körbevágott, lövöldöző repülő csészealjak ugyan nem olyan félelmetesek benne, mint amilyennek eredetileg szánhatták őket, de komolyan mondom, én még ilyen stílusú filmet nem láttam. Megmagyarázhatatlanul lebilincselt, akármilyen trükkel is csinálta. Lassúságában izgalmas, időhúzásában vicces, pedig az egész csak kilencvenvalahány perc. Konkrét filmes bűnök szerepelnek benne, mint pl. az 5 perces, teljesen értelmetlen és céltalan bunyós jelenet. De a megbocsátás egy nagyon szép erény, gyakoroljuk hát! A lényeg úgysem ez.

A főszereplő "izmospasi" a gazdasági válság miatt Colorado-ból Los Angelesbe megy, egy építkezésen kezd dolgozni, és a munkások verte nyomortanyán tengeti napjait. Azonban viszonylag hamar figyelmes lesz valami érdekesre: egy világméretű összeesküvés nyomaira bukkan. Nem szeretném kinyírni előre az összes fordulatot, úgyhogy elég annyi, hogy másként kezdi látni a világot, mint az emberek nagy többsége. Mivel ő a főszereplő, meg ő az "izmospasi" is, akinek ráadásul se kutyája, se macskája, így aztán veszíteni valója sincs, hát elmegy megkeresni a "forrást", azaz megmenteni a tudatlanul szunyókáló emberiséget.

A korabeli, low budget-s filmes technika ellenére izgalmakkal teli, elgondolkodtató történet bontakozik ki belőle, egy világot uraló elitről.
Mondhatni, az Elpusztíthatatlanok a 80-as évek Mátrixa.
Csak azt a bunyós részt tudnám feledni!
(A megvalósítás 5/10, de a téma és a fordulatok miatt nálam 8/10.)

V mint Vérbosszú

Az elmúlt hónapokban feltűnt a hírekben egy bizonyos "csoport", amelynek tagjai Anonymous-nak nevezik magukat. A név egyszerű, de találó: személyazonosságuk annyira titkos, hogy állítólag még egymásról sem tudnak semmit, sőt, nem is csoport ők, csak a szabadságért harcoló, a hazugságokat megunt egyének, akik, ha nyilvánosan mutatkoznak, egyforma Guy Fawkes-álarcok mögé rejtik arcukat. A legkülönbözőbb helyeken bukkannak fel. Itt például éppen nekünk üzentek.

Az Anonymous-álarc már felbukkant egy képregényben, és az abból készült filmadaptációban is, a 2005-ös V mint Vérbosszúban. A filmben szereplő eszme és az Anonymous "mozgalom" célja közti hasonlóság valószínűleg nem a véletlen műve.
A V mint Vérbosszút szerintem nagyon sok fajta embernek lehet ajánlani, mert átmenet valahol a világmegváltó szuperhősök (mint Batman vagy Pókember) történetei és a diktatúrákról szóló, kemény társadalmi üzenetet közvetítő filmek között. Sőt, akit a Mátrix vizuális effektjei nyűgöztek le, még az is megtalálja benne a neki való jeleneteket.
A lényeg viszont nem a vizuális megvalósítás, nem a világhíres színészek és színésznők felsorakoztatása (John Hurt zseniális a diktátor szerepében), nem a diktatúra élethű vagy kevésbé élethű megjelenítése, és nem is a meseszerű elemekkel teli történet. Sokkal inkább az, megint, hogy elgondolkodjunk, mennyi köze van mindennek a valóságunkhoz.

A filmben elhangzó több aforizma is önálló életre kelt, pl. visszaköszön politikai témájú hírekhez kommentelők mondatai közt. Nem egy, nem is két nagy jelenet gondoskodik róla, hogy egyhamar ne felejtsük el ezt a filmet. S az egészet közérthető nyelven tolmácsolták a készítők, hogy az utolsó sorban ülő, a moziba csak csókolózni beülő párnak is leessen, miről van szó.
Kedvencem az iskolai emlékműnél elhangzó monológ, a padon ülő "öregtől". De elég hatásos V. tévébeli beszéde is, vagy akár azok a jelenetek, amikor a félelemről esik szó.
(Szerintem 9/10.)