Hamarosan betöltöm a 35-öt. Nem frusztrál. Nem emiatt hozom most fel.
Arra jöttem rá, hogy minden, ami változásokat generált bennem úgy az elmúlt 4-5 hónapban, már korábban is az utamba került, ráadásul nem is egyszer, de én rá sem hederítettem.

Tegyük fel, hogy minden nap ugyanott szállsz át a metróról a buszra, hogy bemenj a munkahelyedre. Ismered már jól az állomást, tudod, hogy az újságos mellett álldogál egy férfi, aki nagyon csúnyán köhög, de azért még szívja a Sophie-t, a mozgólépcsőn felérve pedig ott ácsorog egy koldus, lyukas ujjú kesztyűben, lesütött szemekkel. Azt is tudod, hogy ha a metró épületétől a buszpályaudvarig nem szeded elég gyorsan a lábaidat, eléd fog toppanni egy térítő. Ki-ki képzelje ide a "mumusát", nem szeretném egyetlen vallás híveit sem megsérteni azzal, hogy én választok. Sokszor láttad már, ismered a hanghordozását, ahogy odapattan a semmiből és elkezdi mondani a mondandóját a hitről (az övéről), Istenről (az övéről), Krisztusról (az övéről). Mindig ugyanazt a szöveget kezdi el, de te csak intesz, hogy hagyjon már, sietned kell, meg amúgy sem érdekel, és otthagyod. Aztán egy reggel, amikor ugyanezt az utat teszed meg, és a térítő ott terem melletted belekezdve a szokásos mondókájába, elkapsz egy fél mondatot, ami megérint. Hirtelen megállsz, ránézel a fickóra és azt mondod: "Hát miért nem ezzel kezdte?"
Pedig elmondta már korábban milliószor, de nem volt nyitva a füled rá. Épp most talált befogadó pillanatodban.
(A térítő természetesen csak egy szemléltető példa volt.)

Valahogy így vagyok én is. Minden, ami most hatással van rám, minden, amit most nagy kanállal falok, korábban már megtalált. Megkaptam ismerősöktől e-mailben, kint volt a FB-üzenőfalon, bemondták a rádióban, elmondták képekkel a filmekben, amiket néztem, de én észre sem vettem. Vagy jobb esetben csak legyintettem, rosszabb esetben nevettem rajta. Most meg én próbálom másoknak mondani, és bizony belefutok párba, aki legyint és nevet rajtam.

Olyan, mintha egy nagy mókuskerékben szaladgálnék körbe-körbe. Újra ugyanazok az üzenetek jönnek, és ha elmegyek mellettük, újra és újra fel fognak tűnni. 35 leszek hamarosan, és ezek rendületlenül próbálkoznak 4-5 évente, én meg mindig elküldöm őket a búsba. Türelmesek, nem mondom. Ha egyszer valamelyiket meghallom, megállok és levonom belőle a tanulságot, akkor kikerülök a(z idő)mókuskerékből.
Hogy bele-e egy másikba? Azt nem tudom. Még nem tudom. Épp csak kijöttem egyből.
35 felé nagyobb esély van-e rá, hogy meghallom, amit korábban nem? Ezt sem tudom.
Lehet, hogy újra kellene néznem a Donnie Darko-t.