A hirtelen jött nyár első második kiülős, teraszos, beszélgetős estjét tartottam ma. Kvázibarátnőm azt mondta, olvasott a blogomban a kb. fél évvel ezelőtti pálfordulásomról, de ő nem tartja akkora fordulatnak. Úgy érzi, ezek a dolgok mindig is megvoltak bennem. Ennek a megállapításának nagyon örültem. (Mondjuk már annak is örülök, hogy beleolvas a blogomba.) Remélem, sokan látják így, és csak én éltem meg belül az elmúlt 5, esetleg 10 évet úgy, mint egy, a valódi énjétől kissé elsodródott "kislány". Bár a lényeg úgyis az, hogy visszataláltam arra az útra, amin sok éve már rajta voltam, csak valami lecsalt róla.

Fura, de minél többet olvasok és minél többet gondolkodom, annál inkább arra jutok, hogy amit ma igazságomnak és értéknek nevezek, az már tinédzserkoromban is megvolt. Sőt, 20-23 éves koromra különösen megvolt, csak épp élhetetlennek tartottam és muszáj volt valamelyik kisebb ellenállás felé lépnem, különben belenyekkentem volna. Most meg sajnálom az éveket, amikor nem azon az úton jártam, bár nyilván ez a másik út vezetett oda, hogy mindezt felismerjem, és most elmondhassam.

(Nem működik a kereső a blogomban, és nem jövök rá, hogy mi a baja.)