Az mennyire jó már, hogy ilyen sokakat érdekel a biokertészet, kettesével küldöm szét a srác elérhetőségeit... mi meg most rendeltünk a Szatyorba is cuccot, az sem akármilyen hely ám! Egymásnak adták a kilincset a vevők. Ilyenkor látszik, mennyi ember van kiéhezve a változásra.
Hazafelé megpróbáltam elképzelni, milyen lenne a világ, vagy legalábbis Budapest, ha világító cégtáblák és neonreklámos, csilli-villi üzletek helyett ilyen Szatyor-féle boltokkal lenne tele a Nagykörút. Natur szappan csere házi mézre, és tsai.

Pörögnek az események, csak kapkodom a fejem. Ráálltunk gondolatban a nyersevésre is. Élő étel, így is hívják. Amikor először hallottam, arra az ázsiai "finomságra" asszociáltam, amikor az étteremben kihoznak egy tányérnyi izgő-mozgó gilisztát. Aztán arra, hogy nyers étel egyenlő saláta. Aztán, amikor rájöttem a rájönnivalóra, tátva maradt a szám. Pl. palacsinta tojás, tej és liszt nélkül, aszalógéppel. Vicces és megérintő egyszerre, nem?

Egyébként nagyon szimpatikus ez az egész, már csak a megvalósítás van hátra.
Egyik nap komolyan gondolom, hogy így étkezzek, másnap úgy érzem, azért hiányozna a spagetti, a pizza, a sushi és a többiek. Aztán megint vágyom rá. Gondolom, valami átmenet lesz ebből is, elég törekedni rá, nem kell azonnal átállni.

Eszembe jut ilyenkor az a kollegám, aki szerint érthetetlen ez az önsanyargatás, és miért vonom meg magamtól a jót. El sem tudja képzelni, hogy a "jó" valakinek mást is jelenthet, mint neki, és hogy esetleg azt fogyasztom, amire vágyom, így aztán semmi megvonásról meg sanyargatásról nem beszélhetünk. Nem szeretek ilyen emberekkel ebédelni, akiknek minden nap meg kell magyaráznom, hogy miért eszem azt, amit.

Hogy a tyúk volt előbb, vagy a tojás, már nem tudom, de tény, hogy elkezdtem vonzani az életembe mindenféle olyan embert, akikre most pont nagyon szükségem van, és talán nekik is rám. Egyik új ismerősből "nyílik" a másik. Spirituális, alternatív gyógymódos, néma meditálós, reikis, biozöldséges, integrál pszichológiás... jött mindenféle, és welcome nekik mind.

Külön öröm látni, hogy befogadnak. Úgy látszik, társaság vagyok nekik, beszélgetőpartner, pedig némelyikük már egészen benne van, én meg még csak a felszínt kapargatom.
Na de, aki a mainstream-től eltérően gondolkodik, annak is kell, hogy érezze, nincs egyedül. A közösségi élmény fontos. Csak nehogy egyszer csilliárdan legyünk, és rá is ébredjünk, mert még a végén összefogunk.