Nagyon jó hetem volt, komolyan, soha rosszabbat! Túl vagyunk a genetikai vizsgálaton (vérvétel + ultrahang). Csupa jó hírrel távoztunk, no meg egy DVD-vel, amin a baba "méredzkedik". Boldogság látni, hogy minden rendben vele és vidáman pakolássza ide-oda a tappancsait.
Mivel a hó vége után már nem dolgozom, és addig meg már csak az eddig összegyűlt szabijaimat veszem ki, csütörtökön rendeztek nekem a kollegák "búcsúztatót", pénteken pedig megvolt az utolsó munkanapom. Érdekes érzés, nem az a fajta, amikor valaki kilép a munkahelyéről, és bár másnap kezd egy új helyen, megkönnyebbül a felelősség terhétől, hanem valami olyasmi, amikor az ember bizonyos szempontból megtartja a biztonságos hátteret (munkaviszony), de hosszabb szabadságra megy és így leakaszthatja a válláról a terheket. Egészen tavasz lett belül, pedig nem fogom a lábamat lógatni ezután sem.
A család nagyon rendes. Dris és apósom végzik a fészeképítést, anyósom kérdezget, aggódik, és próbálom figyelmen kívül hagyni, amikor "tanácsol". Anyukám is izgatott, a maga stílusában kommentálja az eseményeket, de azért nem tudja meghazudtolni magát. Ma pl. azt találta mondani, hogy menjek el vele kombinózni, hátha velem könnyebben kap ülőhelyet. Nem tudtam, viccel-e vagy komolyan mondja.
Alapvetően vidám a hangulat itthon, az enyém mindenképpen. Figyelem a testem változásait, ami érdekes, mert olyan helyek tudnak szúrni vagy fájni, amiknek a létezéséről sem tudtam. Persze nem panaszként hozom szóba, hogy vannak fájdalmak. Ezek többnyire egy-egy nap alatt elmúlnak, én meg már túl is teszem rajtuk magamat. Másnap jön valami más érzet, hol kellemesebb, hol kellemetlenebb. De a hormonok eddig mindent felülírtak, csodás az egész úgy, ahogy van.
Várom, hogy mikor tör rám, amit a szakirodalom ír, azaz hogy "minden nő" aggódik ilyenkor az alakja miatt. Én, ha esténként tüzetesebben megnézem magam a tükörben, azt látom, hogy ez bizony szép. Biztos sokat számít, hogy Dris is imádja, ahogy gömbölyödöm és ahogy "ókori nőalakosodik" a testem. Egyszerűen tök jó, és kész.
