Azokat a cikkeket, amelyek valamiért megragadnak és amelyeket másokkal is szeretnék megosztani, általában a bal oldali ajánlóba teszem ki (remélem, a célközönség pedig megtalálja). Amit ma találtam, annak viszont egész bejegyzést szeretnék szentelni. Legszívesebben idézgetnék belőle, annyira jó mondatokkal van tele, de ha mindent kiemelnék, ami tetszik, a cikk 2/3-a ide kerülne végül. Úgyhogy inkább egyszerűen belinkelem, azzal a kommenttel, hogy ebben az interjúban elhangzik szinte minden, amit a divatról és az öltözködésről, illetve a magyarok ruházkodásáról gondolok, csak nekem sosem sikerült volna ilyen összeszedetten és udvariasan megfogalmaznom. Benne van, hogy az öltözködéssel, mint témával foglalkozni nem felszínesség, hogy az igényesen öltözködés nem sznobizmus, és hogy sokat mutatni közönséges és nem szexi. Szerintem nagyon szép összefoglalás, érdekes és stílusos cikk, szívesen elolvastatnám azokkal is, akikkel évekkel ezelőtt beszélgettünk, időnként vitatkoztunk erről.
Itt lehet elolvasni: Schiffer Miklós: A magyar nő bájos, csak túlságosan levetkőzik

Végre eljutottam a nőgyógyászhoz, aki alapos vizsgálat után közölte, hogy az ég egy adta világon semmi bajom nincs. Igaz, hogy vetélés után 4-6 hétre meg szokott jönni a menzesz, nekem meg már a 12. hetem kezdődött meg nélküle, de ha nem jött meg, az csak azt jelenti, hogy az én lelkemnek nehezebb feldolgoznia, ami történt. Nyugodjak meg! Aztán kaptam kis fehér bogyókat. Ha azokat beszedtem, és még utána egy héttel sincs semmi, akkor hívjam fel!
Ezen nagyon meglepődtem. Mármint nem a bogyón, hanem hogy az én lelkem nehezebben... Persze nem tudom, mit értünk feldolgozás alatt, meg kinek mennyire könnyű vagy nehéz, de én úgy érzem, az első hét vagy talán másfél volt kritikus. Azután viszont, hogy gyertyáztam és elbúcsúztam, már csak rossz, de távoli emlékként gondoltam rá, amin túl vagyok, csúnyán fogalmazva "le van zárva". Azóta ezzel kapcsolatban nem érzem letörtnek magam, sőt, az elmúlt 2-3 hétben már minden egyéb problémám ellenére is kimondottan jó kedvem van.
Tényleg nem értem, miért mondta ezt, de ott nem is kérdeztem rá, mert azzal voltam elfoglalva, hogy felszívódott a ciszta és szervileg minden rendben van. Örülök neki.

Másik orvos (házi) meg pár napja fogadott, nézi a tökéletes vérképem, meg a semmi rendellenességet nem mutató hasi ultrahangot, és látom rajta, hogy nincs több tippje. Halkan odasúgtam, hogy ha van még, amit megtehetek, inkább választom azt, mint hogy következő lépésként alulról-felülről megtükrözzenek, és kiderüljön, hogy ott sincs semmi bajom. Bólogatott. Kiötlöttük együtt, hogy akkor elhagyhatnám ezt meg azt a kaját, írhatnám, mit, mikor és mennyit eszem, meg hogy mikor milyen tüneteket tapasztalok. Aztán, ha rájövünk valami összefüggésre, akkor jó, ha meg nem, akkor tükrözés.
A meglepetés az első hétvégi bevásárlásnál ért. Nem is olyan könnyű tejtermékmentesen étkezni. Egy csomó dologban van, amit enni szoktam, és a legtöbbet nem pótolja semmi. Oké, mondjuk sajt és joghurt nélkül hosszabb időt is kibírok, mint 2 hét (meg ugye a tofut szeretem), de a kávé tej nélkül... Nagy lelkesen vettem szójatejet, hogy mostantól én is ilyen baromi menő leszek... hát, a hányinger kerülget tőle. Biztos hozzá lehet szokni, de én úgy döntöttem, inkább két hétig nem kávézom és mással fogom koffeinhez juttatni a szervezetem, minthogy ebből még egy kortyot igyak, vagy csak a szagát megérezzem.
Amúgy élvezem, tiszta kihívás.

Végre eljutottam a nőgyógyászhoz, aki alapos vizsgálat után közölte, hogy az ég egy adta világon semmi bajom nincs. Igaz, hogy vetélés után 4-6 hétre meg szokott jönni a menzesz, nekem meg már a 12. hetem kezdődött meg nélküle, de ha nem jött meg, az csak azt jelenti, hogy az én lelkemnek nehezebb feldolgoznia, ami történt. Nyugodjak meg! Aztán kaptam kis fehér bogyókat. Ha azokat beszedtem, és még utána egy héttel sincs semmi, akkor hívjam fel!
Ezen nagyon meglepődtem. Mármint nem a bogyón, hanem hogy az én lelkem nehezebben... Persze nem tudom, mit értünk feldolgozás alatt, meg kinek mennyire könnyű vagy nehéz, de én úgy érzem, az első hét vagy talán másfél volt kritikus. Azután viszont, hogy gyertyáztam és elbúcsúztam, már csak rossz, de távoli emlékként gondoltam rá, amin túl vagyok, csúnyán fogalmazva "le van zárva". Azóta ezzel kapcsolatban nem érzem letörtnek magam, sőt, az elmúlt 2-3 hétben már minden egyéb problémám ellenére is kimondottan jó kedvem van.
Tényleg nem értem, miért mondta ezt, de ott nem is kérdeztem rá, mert azzal voltam elfoglalva, hogy felszívódott a ciszta és szervileg minden rendben van. Örülök neki.

Másik orvos (házi) meg pár napja fogadott, nézi a tökéletes vérképem, meg a semmi rendellenességet nem mutató hasi ultrahangot, és látom rajta, hogy nincs több tippje. Halkan odasúgtam, hogy ha van még, amit megtehetek, inkább választom azt, mint hogy következő lépésként alulról-felülről megtükrözzenek, és kiderüljön, hogy ott sincs semmi bajom. Bólogatott. Kiötlöttük együtt, hogy akkor elhagyhatnám ezt meg azt a kaját, írhatnám, mit, mikor és mennyit eszem, meg hogy mikor milyen tüneteket tapasztalok. Aztán, ha rájövünk valami összefüggésre, akkor jó, ha meg nem, akkor tükrözés.
A meglepetés az első hétvégi bevásárlásnál ért. Nem is olyan könnyű tejtermékmentesen étkezni. Egy csomó dologban van, amit enni szoktam, és a legtöbbet nem pótolja semmi. Oké, mondjuk sajt és joghurt nélkül hosszabb időt is kibírok, mint 2 hét (meg ugye a tofut szeretem), de a kávé tej nélkül... Nagy lelkesen vettem szójatejet, hogy mostantól én is ilyen baromi menő leszek... hát, a hányinger kerülget tőle. Biztos hozzá lehet szokni, de én úgy döntöttem, inkább két hétig nem kávézom és mással fogom koffeinhez juttatni a szervezetem, minthogy ebből még egy kortyot igyak, vagy csak a szagát megérezzem.
Amúgy élvezem, tiszta kihívás.

Végre eljutottam a nőgyógyászhoz, aki alapos vizsgálat után közölte, hogy az ég egy adta világon semmi bajom nincs. Igaz, hogy vetélés után 4-6 hétre meg szokott jönni a menzesz, nekem meg már a 12. hetem kezdődött meg nélküle, de ha nem jött meg, az csak azt jelenti, hogy az én lelkemnek nehezebb feldolgoznia, ami történt. Nyugodjak meg! Aztán kaptam kis fehér bogyókat. Ha azokat beszedtem, és még utána egy héttel sincs semmi, akkor hívjam fel!
Ezen nagyon meglepődtem. Mármint nem a bogyón, hanem hogy az én lelkem nehezebben... Persze nem tudom, mit értünk feldolgozás alatt, meg kinek mennyire könnyű vagy nehéz, de én úgy érzem, az első hét vagy talán másfél volt kritikus. Azután viszont, hogy gyertyáztam és elbúcsúztam, már csak rossz, de távoli emlékként gondoltam rá, amin túl vagyok, csúnyán fogalmazva "le van zárva". Azóta ezzel kapcsolatban nem érzem letörtnek magam, sőt, az elmúlt 2-3 hétben már minden egyéb problémám ellenére is kimondottan jó kedvem van.
Tényleg nem értem, miért mondta ezt, de ott nem is kérdeztem rá, mert azzal voltam elfoglalva, hogy felszívódott a ciszta és szervileg minden rendben van. Örülök neki.

Másik orvos (házi) meg pár napja fogadott, nézi a tökéletes vérképem, meg a semmi rendellenességet nem mutató hasi ultrahangot, és látom rajta, hogy nincs több tippje. Halkan odasúgtam, hogy ha van még, amit megtehetek, inkább választom azt, mint hogy következő lépésként alulról-felülről megtükrözzenek, és kiderüljön, hogy ott sincs semmi bajom. Bólogatott. Kiötlöttük együtt, hogy akkor elhagyhatnám ezt meg azt a kaját, írhatnám, mit, mikor és mennyit eszem, meg hogy mikor milyen tüneteket tapasztalok. Aztán, ha rájövünk valami összefüggésre, akkor jó, ha meg nem, akkor tükrözés.
A meglepetés az első hétvégi bevásárlásnál ért. Nem is olyan könnyű tejtermékmentesen étkezni. Egy csomó dologban van, amit enni szoktam, és a legtöbbet nem pótolja semmi. Oké, mondjuk sajt és joghurt nélkül hosszabb időt is kibírok, mint 2 hét (meg ugye a tofut szeretem), de a kávé tej nélkül... Nagy lelkesen vettem szójatejet, hogy mostantól én is ilyen baromi menő leszek... hát, a hányinger kerülget tőle. Biztos hozzá lehet szokni, de én úgy döntöttem, inkább két hétig nem kávézom és mással fogom koffeinhez juttatni a szervezetem, minthogy ebből még egy kortyot igyak, vagy csak a szagát megérezzem.
Amúgy élvezem, tiszta kihívás.

Végre eljutottam a nőgyógyászhoz, aki alapos vizsgálat után közölte, hogy az ég egy adta világon semmi bajom nincs. Igaz, hogy vetélés után 4-6 hétre meg szokott jönni a menzesz, nekem meg már a 12. hetem kezdődött meg nélküle, de ha nem jött meg, az csak azt jelenti, hogy az én lelkemnek nehezebb feldolgoznia, ami történt. Nyugodjak meg! Aztán kaptam kis fehér bogyókat. Ha azokat beszedtem, és még utána egy héttel sincs semmi, akkor hívjam fel!
Ezen nagyon meglepődtem. Mármint nem a bogyón, hanem hogy az én lelkem nehezebben... Persze nem tudom, mit értünk feldolgozás alatt, meg kinek mennyire könnyű vagy nehéz, de én úgy érzem, az első hét vagy talán másfél volt kritikus. Azután viszont, hogy gyertyáztam és elbúcsúztam, már csak rossz, de távoli emlékként gondoltam rá, amin túl vagyok, csúnyán fogalmazva "le van zárva". Azóta ezzel kapcsolatban nem érzem letörtnek magam, sőt, az elmúlt 2-3 hétben már minden egyéb problémám ellenére is kimondottan jó kedvem van.
Tényleg nem értem, miért mondta ezt, de ott nem is kérdeztem rá, mert azzal voltam elfoglalva, hogy felszívódott a ciszta és szervileg minden rendben van. Örülök neki.

Másik orvos (házi) meg pár napja fogadott, nézi a tökéletes vérképem, meg a semmi rendellenességet nem mutató hasi ultrahangot, és látom rajta, hogy nincs több tippje. Halkan odasúgtam, hogy ha van még, amit megtehetek, inkább választom azt, mint hogy következő lépésként alulról-felülről megtükrözzenek, és kiderüljön, hogy ott sincs semmi bajom. Bólogatott. Kiötlöttük együtt, hogy akkor elhagyhatnám ezt meg azt a kaját, írhatnám, mit, mikor és mennyit eszem, meg hogy mikor milyen tüneteket tapasztalok. Aztán, ha rájövünk valami összefüggésre, akkor jó, ha meg nem, akkor tükrözés.
A meglepetés az első hétvégi bevásárlásnál ért. Nem is olyan könnyű tejtermékmentesen étkezni. Egy csomó dologban van, amit enni szoktam, és a legtöbbet nem pótolja semmi. Oké, mondjuk sajt és joghurt nélkül hosszabb időt is kibírok, mint 2 hét (meg ugye a tofut szeretem), de a kávé tej nélkül... Nagy lelkesen vettem szójatejet, hogy mostantól én is ilyen baromi menő leszek... hát, a hányinger kerülget tőle. Biztos hozzá lehet szokni, de én úgy döntöttem, inkább két hétig nem kávézom és mással fogom koffeinhez juttatni a szervezetem, minthogy ebből még egy kortyot igyak, vagy csak a szagát megérezzem.
Amúgy élvezem, tiszta kihívás.

Végre eljutottam a nőgyógyászhoz, aki alapos vizsgálat után közölte, hogy az ég egy adta világon semmi bajom nincs. Igaz, hogy vetélés után 4-6 hétre meg szokott jönni a menzesz, nekem meg már a 12. hetem kezdődött meg nélküle, de ha nem jött meg, az csak azt jelenti, hogy az én lelkemnek nehezebb feldolgoznia, ami történt. Nyugodjak meg! Aztán kaptam kis fehér bogyókat. Ha azokat beszedtem, és még utána egy héttel sincs semmi, akkor hívjam fel!
Ezen nagyon meglepődtem. Mármint nem a bogyón, hanem hogy az én lelkem nehezebben... Persze nem tudom, mit értünk feldolgozás alatt, meg kinek mennyire könnyű vagy nehéz, de én úgy érzem, az első hét vagy talán másfél volt kritikus. Azután viszont, hogy gyertyáztam és elbúcsúztam, már csak rossz, de távoli emlékként gondoltam rá, amin túl vagyok, csúnyán fogalmazva "le van zárva". Azóta ezzel kapcsolatban nem érzem letörtnek magam, sőt, az elmúlt 2-3 hétben már minden egyéb problémám ellenére is kimondottan jó kedvem van.
Tényleg nem értem, miért mondta ezt, de ott nem is kérdeztem rá, mert azzal voltam elfoglalva, hogy felszívódott a ciszta és szervileg minden rendben van. Örülök neki.

Másik orvos (házi) meg pár napja fogadott, nézi a tökéletes vérképem, meg a semmi rendellenességet nem mutató hasi ultrahangot, és látom rajta, hogy nincs több tippje. Halkan odasúgtam, hogy ha van még, amit megtehetek, inkább választom azt, mint hogy következő lépésként alulról-felülről megtükrözzenek, és kiderüljön, hogy ott sincs semmi bajom. Bólogatott. Kiötlöttük együtt, hogy akkor elhagyhatnám ezt meg azt a kaját, írhatnám, mit, mikor és mennyit eszem, meg hogy mikor milyen tüneteket tapasztalok. Aztán, ha rájövünk valami összefüggésre, akkor jó, ha meg nem, akkor tükrözés.
A meglepetés az első hétvégi bevásárlásnál ért. Nem is olyan könnyű tejtermékmentesen étkezni. Egy csomó dologban van, amit enni szoktam, és a legtöbbet nem pótolja semmi. Oké, mondjuk sajt és joghurt nélkül hosszabb időt is kibírok, mint 2 hét (meg ugye a tofut szeretem), de a kávé tej nélkül... Nagy lelkesen vettem szójatejet, hogy mostantól én is ilyen baromi menő leszek... hát, a hányinger kerülget tőle. Biztos hozzá lehet szokni, de én úgy döntöttem, inkább két hétig nem kávézom és mással fogom koffeinhez juttatni a szervezetem, minthogy ebből még egy kortyot igyak, vagy csak a szagát megérezzem.
Amúgy élvezem, tiszta kihívás.

Azt az erős fájdalmat, ami néhány hete rám tört, szerencsére nem éreztem azóta, de akkor megígértem magamnak, hogy kivizsgáltatom, mi okozza a haspuffadást és mitől görcsöltem annyira.
A kutakodás két szálon fut. Az egyiket a háziorvosom tartja a kezében. Vért vetetett tőlem, és beutalt hasi ultrahangra. Az előbbi hamar megtörtént, pár nap múlva már be is olvasta telefonba az eredményt: tökéletes vérképem van. A hasi ultrahangra meg október közepére kaptam időpontot, erről már a blogban is írtam.
A másik szál a nőgyógyászati. Július közepén történt, ami történt, azóta pedig még mindig nem jött meg a menzeszem (ma már 72. napja). Állítólag 4-6 hét a normális idő, hogy rendeződjön a ciklus. A 9. héten voltam bent az ügyeleten, megállapították, hogy semmi bajom, ami meg a vérzést illeti, várjak. Mondjuk mást nem is tudtam volna tenni, mint várni. Azért a 10. héten már kicsit furának éreztem, hogy semmi változás, úgyhogy felhívtam a dokimat, aki azt mondta, ha még következő hétre sem jön meg a vérzés, telefonáljak. Nem jött meg. Telefonáltam. Asszongya, külföldön van épp, a hét vége felé hívjam újra. Kafa.
Nem vagyok egy hipochonder típus, de kezdett aggasztani a dolog, úgyhogy kutakodni kezdtem a neten. Sajnos nem sok használható információra bukkantam, de a rémtörténeteket "szerencsére" mindig kiadja a Google. Mire elolvastam azt a pár cikket, amit felleltem, már benne volt a bogár a fülemben, hogy igazából befelé (vagy felfelé?) vérzek, és ebből meddőség is lehet, vagy akár kivehetik a méhem. Mivel orvosi útmutatást eddig nem sokat kaptam, elkezdtem parázni, hogy talán tényleg ilyen szörnyűségekről van szó. A parából meg jól felszívtam magam, és nekiálltam telefonálni. Elsőként az ultrahangra, mert ha már a nőgyógyász nem tud fogadni egy-két napon belül, legalább a hasamat nézzék meg! Nagy nehezen (némi jajveszékelést kellett hozzá előadnom) kiderült, hogy van ám fizetős rendelés is, és oda akár már másnap reggelre kapnék időpontot. Hurrá! Nem tudom, korábban miért nem mondták, de most lecsaptam rá. Nem szórom most a pénzt akármire, de pár ezrest megér, hogy ne izguljak végig még 3 hetet a semmiért.
Ma reggel éhgyomorra, de 8 dl vízzel a hólyagomban kellett megjelennem az UH-n. Ugye fizetős rendelésről van szó, ráadásul időpontra hívtak, de persze már reggel 9-kor fél órás csúszásban voltak. Telített hólyaggal azért az nem mindegy. Még szerencse, hogy a Fehérvári úti Egészségközpont szép, felújított, besüt a nap az ablakain, tehát egy leányálom ott ücsörögni.
Bejutottam. Egy ritka kedves doktornő fogadott. Hiába csak hasi UH volt a beutalómon, kifakadtam neki, mennyire nem értem, mi zajlik belül, úgyhogy nagyon alaposan megvizsgált. Nem csak a hasamat és a két oldalamat (asszem, máj, vese, epe...), de még a méhemet is alaposan megultrahangozta. Ritkán tapasztalom, hogy ilyen lelkiismeretesen foglalkozik velem egy orvos.
És hogy mi az eredmény? Egy rakás papírt kaptam arról, hogy minden rendben van, semmit nem találtak. Sem a méhemben, sem a hasamban nem látható rendellenesség. Ennek örülök, de akkor mi a bajom?

Azt az erős fájdalmat, ami néhány hete rám tört, szerencsére nem éreztem azóta, de akkor megígértem magamnak, hogy kivizsgáltatom, mi okozza a haspuffadást és mitől görcsöltem annyira.
A kutakodás két szálon fut. Az egyiket a háziorvosom tartja a kezében. Vért vetetett tőlem, és beutalt hasi ultrahangra. Az előbbi hamar megtörtént, pár nap múlva már be is olvasta telefonba az eredményt: tökéletes vérképem van. A hasi ultrahangra meg október közepére kaptam időpontot, erről már a blogban is írtam.
A másik szál a nőgyógyászati. Július közepén történt, ami történt, azóta pedig még mindig nem jött meg a menzeszem (ma már 72. napja). Állítólag 4-6 hét a normális idő, hogy rendeződjön a ciklus. A 9. héten voltam bent az ügyeleten, megállapították, hogy semmi bajom, ami meg a vérzést illeti, várjak. Mondjuk mást nem is tudtam volna tenni, mint várni. Azért a 10. héten már kicsit furának éreztem, hogy semmi változás, úgyhogy felhívtam a dokimat, aki azt mondta, ha még következő hétre sem jön meg a vérzés, telefonáljak. Nem jött meg. Telefonáltam. Asszongya, külföldön van épp, a hét vége felé hívjam újra. Kafa.
Nem vagyok egy hipochonder típus, de kezdett aggasztani a dolog, úgyhogy kutakodni kezdtem a neten. Sajnos nem sok használható információra bukkantam, de a rémtörténeteket "szerencsére" mindig kiadja a Google. Mire elolvastam azt a pár cikket, amit felleltem, már benne volt a bogár a fülemben, hogy igazából befelé (vagy felfelé?) vérzek, és ebből meddőség is lehet, vagy akár kivehetik a méhem. Mivel orvosi útmutatást eddig nem sokat kaptam, elkezdtem parázni, hogy talán tényleg ilyen szörnyűségekről van szó. A parából meg jól felszívtam magam, és nekiálltam telefonálni. Elsőként az ultrahangra, mert ha már a nőgyógyász nem tud fogadni egy-két napon belül, legalább a hasamat nézzék meg! Nagy nehezen (némi jajveszékelést kellett hozzá előadnom) kiderült, hogy van ám fizetős rendelés is, és oda akár már másnap reggelre kapnék időpontot. Hurrá! Nem tudom, korábban miért nem mondták, de most lecsaptam rá. Nem szórom most a pénzt akármire, de pár ezrest megér, hogy ne izguljak végig még 3 hetet a semmiért.
Ma reggel éhgyomorra, de 8 dl vízzel a hólyagomban kellett megjelennem az UH-n. Ugye fizetős rendelésről van szó, ráadásul időpontra hívtak, de persze már reggel 9-kor fél órás csúszásban voltak. Telített hólyaggal azért az nem mindegy. Még szerencse, hogy a Fehérvári úti Egészségközpont szép, felújított, besüt a nap az ablakain, tehát egy leányálom ott ücsörögni.
Bejutottam. Egy ritka kedves doktornő fogadott. Hiába csak hasi UH volt a beutalómon, kifakadtam neki, mennyire nem értem, mi zajlik belül, úgyhogy nagyon alaposan megvizsgált. Nem csak a hasamat és a két oldalamat (asszem, máj, vese, epe...), de még a méhemet is alaposan megultrahangozta. Ritkán tapasztalom, hogy ilyen lelkiismeretesen foglalkozik velem egy orvos.
És hogy mi az eredmény? Egy rakás papírt kaptam arról, hogy minden rendben van, semmit nem találtak. Sem a méhemben, sem a hasamban nem látható rendellenesség. Ennek örülök, de akkor mi a bajom?

Azt az erős fájdalmat, ami néhány hete rám tört, szerencsére nem éreztem azóta, de akkor megígértem magamnak, hogy kivizsgáltatom, mi okozza a haspuffadást és mitől görcsöltem annyira.
A kutakodás két szálon fut. Az egyiket a háziorvosom tartja a kezében. Vért vetetett tőlem, és beutalt hasi ultrahangra. Az előbbi hamar megtörtént, pár nap múlva már be is olvasta telefonba az eredményt: tökéletes vérképem van. A hasi ultrahangra meg október közepére kaptam időpontot, erről már a blogban is írtam.
A másik szál a nőgyógyászati. Július közepén történt, ami történt, azóta pedig még mindig nem jött meg a menzeszem (ma már 72. napja). Állítólag 4-6 hét a normális idő, hogy rendeződjön a ciklus. A 9. héten voltam bent az ügyeleten, megállapították, hogy semmi bajom, ami meg a vérzést illeti, várjak. Mondjuk mást nem is tudtam volna tenni, mint várni. Azért a 10. héten már kicsit furának éreztem, hogy semmi változás, úgyhogy felhívtam a dokimat, aki azt mondta, ha még következő hétre sem jön meg a vérzés, telefonáljak. Nem jött meg. Telefonáltam. Asszongya, külföldön van épp, a hét vége felé hívjam újra. Kafa.
Nem vagyok egy hipochonder típus, de kezdett aggasztani a dolog, úgyhogy kutakodni kezdtem a neten. Sajnos nem sok használható információra bukkantam, de a rémtörténeteket "szerencsére" mindig kiadja a Google. Mire elolvastam azt a pár cikket, amit felleltem, már benne volt a bogár a fülemben, hogy igazából befelé (vagy felfelé?) vérzek, és ebből meddőség is lehet, vagy akár kivehetik a méhem. Mivel orvosi útmutatást eddig nem sokat kaptam, elkezdtem parázni, hogy talán tényleg ilyen szörnyűségekről van szó. A parából meg jól felszívtam magam, és nekiálltam telefonálni. Elsőként az ultrahangra, mert ha már a nőgyógyász nem tud fogadni egy-két napon belül, legalább a hasamat nézzék meg! Nagy nehezen (némi jajveszékelést kellett hozzá előadnom) kiderült, hogy van ám fizetős rendelés is, és oda akár már másnap reggelre kapnék időpontot. Hurrá! Nem tudom, korábban miért nem mondták, de most lecsaptam rá. Nem szórom most a pénzt akármire, de pár ezrest megér, hogy ne izguljak végig még 3 hetet a semmiért.
Ma reggel éhgyomorra, de 8 dl vízzel a hólyagomban kellett megjelennem az UH-n. Ugye fizetős rendelésről van szó, ráadásul időpontra hívtak, de persze már reggel 9-kor fél órás csúszásban voltak. Telített hólyaggal azért az nem mindegy. Még szerencse, hogy a Fehérvári úti Egészségközpont szép, felújított, besüt a nap az ablakain, tehát egy leányálom ott ücsörögni.
Bejutottam. Egy ritka kedves doktornő fogadott. Hiába csak hasi UH volt a beutalómon, kifakadtam neki, mennyire nem értem, mi zajlik belül, úgyhogy nagyon alaposan megvizsgált. Nem csak a hasamat és a két oldalamat (asszem, máj, vese, epe...), de még a méhemet is alaposan megultrahangozta. Ritkán tapasztalom, hogy ilyen lelkiismeretesen foglalkozik velem egy orvos.
És hogy mi az eredmény? Egy rakás papírt kaptam arról, hogy minden rendben van, semmit nem találtak. Sem a méhemben, sem a hasamban nem látható rendellenesség. Ennek örülök, de akkor mi a bajom?

Azt az erős fájdalmat, ami néhány hete rám tört, szerencsére nem éreztem azóta, de akkor megígértem magamnak, hogy kivizsgáltatom, mi okozza a haspuffadást és mitől görcsöltem annyira.
A kutakodás két szálon fut. Az egyiket a háziorvosom tartja a kezében. Vért vetetett tőlem, és beutalt hasi ultrahangra. Az előbbi hamar megtörtént, pár nap múlva már be is olvasta telefonba az eredményt: tökéletes vérképem van. A hasi ultrahangra meg október közepére kaptam időpontot, erről már a blogban is írtam.
A másik szál a nőgyógyászati. Július közepén történt, ami történt, azóta pedig még mindig nem jött meg a menzeszem (ma már 72. napja). Állítólag 4-6 hét a normális idő, hogy rendeződjön a ciklus. A 9. héten voltam bent az ügyeleten, megállapították, hogy semmi bajom, ami meg a vérzést illeti, várjak. Mondjuk mást nem is tudtam volna tenni, mint várni. Azért a 10. héten már kicsit furának éreztem, hogy semmi változás, úgyhogy felhívtam a dokimat, aki azt mondta, ha még következő hétre sem jön meg a vérzés, telefonáljak. Nem jött meg. Telefonáltam. Asszongya, külföldön van épp, a hét vége felé hívjam újra. Kafa.
Nem vagyok egy hipochonder típus, de kezdett aggasztani a dolog, úgyhogy kutakodni kezdtem a neten. Sajnos nem sok használható információra bukkantam, de a rémtörténeteket "szerencsére" mindig kiadja a Google. Mire elolvastam azt a pár cikket, amit felleltem, már benne volt a bogár a fülemben, hogy igazából befelé (vagy felfelé?) vérzek, és ebből meddőség is lehet, vagy akár kivehetik a méhem. Mivel orvosi útmutatást eddig nem sokat kaptam, elkezdtem parázni, hogy talán tényleg ilyen szörnyűségekről van szó. A parából meg jól felszívtam magam, és nekiálltam telefonálni. Elsőként az ultrahangra, mert ha már a nőgyógyász nem tud fogadni egy-két napon belül, legalább a hasamat nézzék meg! Nagy nehezen (némi jajveszékelést kellett hozzá előadnom) kiderült, hogy van ám fizetős rendelés is, és oda akár már másnap reggelre kapnék időpontot. Hurrá! Nem tudom, korábban miért nem mondták, de most lecsaptam rá. Nem szórom most a pénzt akármire, de pár ezrest megér, hogy ne izguljak végig még 3 hetet a semmiért.
Ma reggel éhgyomorra, de 8 dl vízzel a hólyagomban kellett megjelennem az UH-n. Ugye fizetős rendelésről van szó, ráadásul időpontra hívtak, de persze már reggel 9-kor fél órás csúszásban voltak. Telített hólyaggal azért az nem mindegy. Még szerencse, hogy a Fehérvári úti Egészségközpont szép, felújított, besüt a nap az ablakain, tehát egy leányálom ott ücsörögni.
Bejutottam. Egy ritka kedves doktornő fogadott. Hiába csak hasi UH volt a beutalómon, kifakadtam neki, mennyire nem értem, mi zajlik belül, úgyhogy nagyon alaposan megvizsgált. Nem csak a hasamat és a két oldalamat (asszem, máj, vese, epe...), de még a méhemet is alaposan megultrahangozta. Ritkán tapasztalom, hogy ilyen lelkiismeretesen foglalkozik velem egy orvos.
És hogy mi az eredmény? Egy rakás papírt kaptam arról, hogy minden rendben van, semmit nem találtak. Sem a méhemben, sem a hasamban nem látható rendellenesség. Ennek örülök, de akkor mi a bajom?