Hulla vagyok. Ma folytatványa volt a tegnapi, meg a már június óta tartó konyhaszekrény-megigazításnak. Belátom, hogy nem egyszerű megoldani ezt a problémát, de kezdek türelmetlen lenni. 1-2 emelgetésnél, megtartásnál beszálltam a melóba, hát, elég fáradt lettem pillanatokon belül. Azért még volt némi lendület bennem, és gyorsan kitakarítottam a fürdőszobát. Polír lett. Délután 3-kor kiderült, hogy nincs satu, pedig kellene, de már kedv sincs beszerezni. Tehát folytatás “majd holnap”. Aztán Dris jobbra el, jótékonysági nap szüleinél megint. 2 nap itt alvás, 1 nap ott alvás… mielőtt még kitörne a szülői lázadás. Oh, ez rímel. Vacsira csináltam isteni finom pancake-et. Ami igazából palacsinta, de mégsem. Illetve az, de máshogy. Nagyon hamar elkészül, és finom.
Szánt szándékom képeket tenni a naplómhoz, meg kicsit megdizájnolni, de ehhez én kicsi vagyok. Megkértem öcsikémet, úgyhogy már készül a remekmű. Szeretném, ha lehetőség lenne hozzászólásokat írni, de egyelőre ezt sem tudom, hogyan csináljam meg. Brühühü.