Ezen a hétvégén legalább 72 órát aludtam, de lehet, hogy többet. :-) Nagyon jól esett. Most jövök csak rá, hogy porszívózni kellene, de nagyon.
Mivel péntekre ígérték a fizetést, szokásom szerint már csütörtökön elköltöttem a pénzemet. Fizut persze nem kaptunk, majd hétfőn. Azért az utolsó összekaparható filléreimből ma is lementem a sarki kávézóba, sosem hagyom ki. Jó ott trécselni Drissel, napi 20-30 percet mindig erre szánunk. Dris rettentően ragaszkodik hozzám, megrémít ezzel, majdnem fél éve szakítottunk, de még mindig nagyon szerelmes belém. Sajnos nem tudom viszonozni ezt az érzést, nem tudok ismét járni vele, mert minden jó dolog, és a régi szárnyalások ellenére, boldogtalan vagyok mellette. De nagyon szeretem, ő a legértékesebb ember az életemben, ő az, akire mindig számíthatok, aki igazán megért, és akit sosem akarok elveszíteni. Gyökeresen megváltoztatta az életemet, és ezt sosem fogom elfelejteni. Fogalmam sincs, milyen hatással lesz a barátságunkra, ha majd lesz egy fiúm. Félek. De azért jöjjön már!
El sem hiszem, mik törnek elő belőlem. Tinédzserkorom hajnalán fordult utoljára elő velem, hogy lassú számokat hallgattam, és nem hánytam tőlük. Emlékszem, hogyan üvöltöttük teli torokból, egymásba csimpaszkodva, jobbra-balra ringatózva a suli bulikon, hogy “Éjjel érkezem…”. Felnőttként azonban egyáltalán nem bírtam a lassú számokat, talán ha 2-3 volt, ami egyáltalán bejött. És most, azon kapom magam, hogy szentimentális nótákat bömböltetek. Némelyiket tényleg szépnek tartom. És közben természetesen Bélán járnak a gondolataim.