Az informatikus kollega épp a számítógépemet bütykölte, amikor rám tört az írhatnék. A géphez viszont nem fértem hozzá. Nehogy elszálljon az ihlet, elővettem egy papírt, és egy tollat, s seperc alatt teleírtam az A4-es mindkét oldalát. Kollegám meglepetten kérdezte: „te még tudsz kézzel írni?”. Jót kacagtunk ezen, de aztán belegondoltam, hogy tényleg nem írunk már kézzel, maximum a nevünket, bankkártyás fizetéskor, ügyintézés esetén, karácsonyi ajándékkísérő kártyára. Kicsit el is szomorodtam, mert emlékszem, hogy korábban nagyon szerettem írni. Nézegettem a kézírásomat, a matekfüzet margóján gyakoroltam az aláírásomat. Most pedig azon tűnődtem, hogy a 30-40 év múlva iskolakezdők nem is az írott betűk elsajátításával fogják megalapozni a további tanulást, s az egész életüket? A gyerekek már meg sem fogják tanulni leírni a nevüket? Hiszen az elektronikus aláírás már most elterjedőben van. Chip-ekkel, jelszavakkal fogunk ügyeket intézni, gratulálni az ismerőseink születésnapjára, vagy aláírni az anyakönyvet, amikor házasodunk? Akkor tulajdonképpen hamarosan analfabéták leszünk? Dris évek óta képtelen rá, hogy a számlatömbjében kitöltsön egy oldalt. Annyira ritkán kényszerül rá a kézzel írásra, hogy már el kell gondolkodnia, hogyan néz ki az írott d, vagy a b betű. Nem vagyok semmi technikai fejlődés ellen, de ez a tendencia elszomorít. Szeretem a kézírást. Mi már szövegszerkesztővel archiváljuk a napjainkat, de még emlékszem, amikor megtaláltam a dédnagymamám naplóját, micsoda élmény volt. Imádtam nézegetni. Teleragasztotta a korabeli, sárgás színű újságokból kivágott színészportrékkal. Marylin Monroe, Shirley Temple, Mezei Éva és Karádi Katalin voltak a kedvencei. Valószínűleg azért, mert nem volt sok pénzük rendszeresen ragasztót vásárolni, csak egy vékony csíkon kente be a képek hátulját. A borító méregzöld volt, keménykötésű, a lapok pedig krémszínűek, és jó minőségű papírból készültek. A dédi még töltőtollal írt, és láthatóan ügyelt rá, hogy minden egyes betűt mérnöki precizitással rajzoljon meg. A mondat eleji nagybetűk csupa díszek voltak, a K-k, A-k, M-mek, Z-k olyan cirkalmas, kacskaringós vonalakból álltak, mintha valami futónövényt ültettek volna beléjük.