A mai nap a dögunalomé volt. Eleve későn ébredtem, aztán jóformán nem csináltam semmit. Az új blogomat próbálom megkreálni, dögös-designosat szerettem volna, keresgéltem weboldalak között, hátha rálelek valami fini kis ötletre, de alig találtam valamit. Kiválasztottam színeket, de szerintem az lesz, hogy megint az öcsém html tudását veszem igénybe.
Palacsintát reggeliztem, palacsintát ebédeltem, palacsintát uzsonnáztam, és palacsintát vacsiztam. Zsuzskával moziba mentem, aztán még beugrottunk a Nagyi Palacsintázójába, mert Húsvét vasárnap éjjel ez volt az egyetlen kajálda, amit nyitva találtunk.
Na, szóval Zsuzskával moziztunk, Randiguruilag. Kellemesen szórakoztató volt. Mellettem egy furcsa négyes ült, amikor szar poénok voltak, majd' bepisiltek a röhögéstől, hangosan visítozva nevettek, amikor meg én találtam valamit viccesnek, akkor semmi. A filmben elég jó ötletek szerepelnek arra vonatkozóan, hogyan hódítsuk meg álmaink nőjét, és még mondanivalója is van. Will Smith filmbeli kéglije valami eszméletlenül gyönyörű, ő maga meg, mint mindig, jó arc, meg minden. Most sem bírtam ki azonban, hogy ne sírjam el magam, dacára annak, hogy ez egy vígjáték. Amikor mindenki kacag, én a könnyeimet törölgetem. Micsoda egy hülye picsa vagyok...
Nagyon idegesít mostanában, hogy mindenki mobilozik a moziban. A sötétben felvillan a telefonok kijelzője. A tulajdonosa talán azt hiszi, senkit nem zavar vele, de látom, hogy mások is odakapják a fejüket.
A mai nap észrevétele, hogy mindenről Béla jut eszembe. Hiába volt olyan rövid a kapcsolatunk, és kevés a közös élmény, mégis az van, hogy rá gondolok, ha palacsintát választok (ő nem tudja elképzelni sós töltelékkel), ha filmet nézek, ha a mozipénztárnál várakozok, és a többi... Amikor a moziban felkapcsolták a villanyt, és könnyes szemeimet gyorsan fel kellett szárítanom, elég durván hatott, hogy a kijárat előtt épp az a kávézó található, ahol (összejöttünk és ahol) szakítottunk. Nehéz, nehéz, oly nehéz az élet.