Aztán megjöttek. Nem a Pápa, hanem Anyuék. A kaja eszméletlen finom lett, viszont kicsit kevés, s amikor öcsém, Dugó repetát kért, inkább odaadtam neki az én adagomat, annyira örültem, hogy ízlik neki. Anyám a szokásos formáját hozta, liftezett a gyomrom a végtelen monológjait hallgatva. Szerinte az eutanáziát azért kellene engedélyezni, mert nagyon sokba kerül a családnak a kómában fekvő rokonuk életben tartása, és mennyi mindenre lehetne azt a sok lóvét költeni. Mindenkit szidott, akit csak ismerünk, miközben még a szezont is keverte a fazonnal, pl. a következő pápa megválasztását hívják cölibátusnak, meg ilyenek. Megkértem, hogy varrja fel az új nadrágom szárát, természetesen leócsárolta a gatyát, közben meg elkezdte isteníteni Dugó barátnőjét. Ez egyébként a nap híre, mármint hogy Dugónak barátnője van. Komolynak tűnő. Eddig nem igazán volt ilyesmi. Már aggódtam érte, valahogy nagyon rossz helyen kereste, vagy rossz lányokba botlott, sosem volt igazán jó kapcsolata, meg tartós sem. Féltem, hogy majd leragad valami hülye picsa mellett. Erről a lányról viszont úgy mesélt, ahogy még soha senkiről. Örülök neki, hogy jól érzi végre valakivel magát.
Kaptam konyhai mérleget, ami tud tárázni. Tök jó. Mondjuk magamnak vettem meg, és csak kifizették, szóval ez sem volt meglepi, de épp ez az öröm, hogy olyan dolgokkal bővül a lakás, amikre valóban vágyom.