Fene se gondolta, hogy ilyen jókedvű napom lesz, amikor felhúztam reggel a redőnyt, és kint még sötétebb volt (7-kor), mint bent a szobában. Esőesés, meg hideg levegő, ennél rosszabb hétfő reggelt elképzelni is csak nehezen tudok. Bár, ha jobban megerőltetem az agyam, azért lehet ezt fokozni. Mindegy, a főnököm a jobbik lábával kelt fel, bájologtunk egy kicsit, aztán elhúzott egy maratoni hosszúságú tárgyalásra, ráadásul reggel megint itt volt Béla, úgyhogy 9-re már jó kedvem lett. Na, nem mintha Béla olyan nagy élmény lett volna, igazából elég negatív a szememben mostanában. Kedves volt, mosolygós, és nagyon álmos szemű, beszélgettünk egy kicsit, de úgy nézett végig az alakomon, mintha... hát, nem is tudom, mi a helyes kifejezés, sóvárogva? elismerően? Nem tudom, melyik szót használjam, de megmondom őszintén, nem örültem. Levakartam az arcomról a vigyort, és beültem az asztalom mögé, előregörnyedve elkezdtem gépelni valami egyáltalán nem sürgőset, csak azért, hogy minél kevesebbet lásson belőlem. Ugyanis nem jár(ok) neki.