- szerkesztés alatt -

Antibaby naplója 2004-2013

Antibaby naplója 2004-2013

2005. április 30. - Antibaby

Most konkrétan az a baj, hogy szét van csúszva a lakás. Egy hete félbehagytuk a melót, és ahogy ilyenkor lenni szokott, kupi van. Annyi mindent, és olyanokat kellene még csinálni, amihez nem elég munka után néhány esti óra, és mindkettőnkre szükség van hozzá. Ehhez képest most egyedül ücsörgök a lakásban, Dris jótékonysági napot tart szülei felé, mivel édesapja ma ünnepli 50. szülijét, s ilyenkor vele kell lenni. A kell itt most belső indíttatás, nem külső kényszer! Szóval Dris és családja jobbra el. Én meg egyedül nem tudok szekrényt barkácsolni, faanyagot hazacipelni, de még iratokat szelektálni sem, mert honnan tudjam, neki melyik megörzendő kategória, és melyik nem. Holnap meg Anyák Napja, tehát megint nem lesz együtt a munkaerőnk. Aztán hétfőtől ismét meló, meló után meg döglés, vagy kaland, de semmiképpen sem lakásszépítés.
Fű - by the way - meghalt. Dris túlzásba vitte a locsolást. Már kb. egy hete nem nőtt egyetlen mm-t sem. Nagyon úgy néz ki, hogy új föld, új mag, és kezdjük előlről. Már tanulva a hibáinkból.
Készül az új blog, nem lesz annyira nagyon más, csak a tárhelyproblémák miatt szükséges volt kialakítani egy új oldalon a vázat, és ha már, akkor lecserélek 1-2 elemet. Kiválasztottam már a múltheti fotózási brainstorming után összegyűlt képek közül a megfelelőt, de közben fotós barátom is üzent, hogy a színeim megihlették, kattintott nekem valami érdekeset, vicceset, amit szerinte ide is be lehetne építeni. Kicsit félek az ilyesmitől, annyire kevesen érzik az ízlésemet (tulajdonképpen csak egyen), de még valami jó is kisülhet ebből.

A bejegyzés trackback címe:

https://antibaby2004-2013.blog.hu/api/trackback/id/tr836819117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása