Ezt a cikket elolvasva rengeteg gondolat tódult a fejembe. Egészen a kislánykoromig visszamentem gondolatban, akkor ugyanis úgy gondoltam, hogy az az igazán szép nő, aki farmerban és pólóban, smink nélkül, fodrászoktól távol is szép. Gyerekként ilyennek láttam Cindy Crawford-ot, az akkor kb. 20 éves Bálint Antóniát, és pl. Sinead O’Connort is. Az én értékítéletem abszolút erre alapult, a természetesség és a kényelem mindenek felett, s ahogy nővé fejlődtem, megtartottam ezt magamnak. Nem tudom, miért, de nem ragadott magával a magazinok címlapján feszítő agyonsminkelt csajok imidzse. Az pedig végképp lehetetlen volt, hogy követendő példának tekintsem az életmódjukat. Sokaknak azonban, akik nem kapnak elég szeretetet, vagy mit tudom én, lebeg a szeme előtt egy olyan illúzió, hogy ha lead X kilót, vagy átszabatja a mellét, akkor őt mindenki szeretni fogja, és úgy boldogabb lesz. A Velvet cikkében említett beszélgetésen Görög Zita hangsúlyozta, hogy a megoldás az, ha mindenki elfogadja magát úgy, ahogy van. Mondhatjuk persze, hogy Görög Zitaként könnyű ezt kinyilatkoztatni, de szerintem nem ilyen egyszerű a helyzet. Láttam már olyan gyönyörű, nádszál karcsú tinilányokat, akik Jennifer Lopez sonkáira vágytak, és szinte depressziósak lettek, hogy nem tudnak hízni. Láttam már nagy mellű csajokat, akik kisebbet, kis mellűt, akik nagyobbat akartak. Az, hgoy valakit szépnek látunk, nem garancia arra, hgoy ő is elégedett magával, és ez fordítva is igaz. Ami engem illet, zavar a mai mentalitás, a babaarcúra retusált hírességek, a plasztikázott szépségkirálynők, stb. Én a magam részéről sosem sminkelem magam, és semmilyen mű cuccot nem viselek, s ez az egész így jön belőlem, nem erőszakolom meg a természetemet. Egyszer, egy internetes barátkozós oldalon a saját magam jellemzésénél is írtam erről, és az derült ki, hogy az emberek ki vannak éhezve a rúzsmentes szájakra, és műköröm nélküli kezekre, ugyanis rengeteg érdeklődő e-mailt kaptam, amiben azt írták, hogy ez fogta meg őket bennem. Egy férfi kifejtette (sajnálom, hogy nem őriztem meg a levelét, pedig olyan szépen fogalmazta meg), hogy az a nő, aki nem használ pótszereket (smink, ékszer, műmell, műhaj, stb.) sokkal vonzóbb a számára, mivel az ilyen nő elfogadja magát, és bátran vállalja mások előtt is az igazi arcát. A néha álmos szemeket, kiáztatott kezeket. S ez benne tiszteletet ébreszt a hölgy iránt, s hozzátette, hogy ha azt látja, a nő elfogadta magát olyannak, amilyen, akkor ettől neki is önbizalma lesz, jobban elhiszi, hogy őt is el fogja fogadni.
S még valami: a „fogadjuk el magunkat úgy, ahogy vagyunk” kifejezés is többféleképpen értelmezhető. Nem azt jelenti, hogy legyen szőrös a lábunk, és hízzunk a végtelenségig. Én úgy gondolom, az ember legyen igényes magával szemben, próbálja meg kihozni, amit ki lehet, semmiképpen ne hagyja el magát. Nem csak a környezete örömére, de a saját élete miatt is jó, ha sportol valamit, ha odafigyel a súlyára, a szervezete megfelelő működésére, a hajára, ruhájára, és még sorolhatnám. De az épeszűség határain nem szabad túllépni, az a test és a lélek egészségének rovására mehet, és megy is.
Le a retusálással! :) Monnyon le!