Egyik régi/új kolleganőmmel nagyon jóban vagyok, már-már ijesztően. Merthogy 19 évvel idősebb nálam, mégis olyan, mintha közös lenne a fejünk, egészen hasonlóan gondolkodunk a dolgokról, amiről meg nem, azt annyira jól meg tudjuk beszélni... Ma megpendítettem neki, hogy még a szokásosnál is jobban megnyílok előtte, és hogy ez milyen fura érzés. Nem lepődött meg, visszakézből mondta, hogy ő is legszívesebben elmondaná nekem a legintimebb dolgait, csak fegyelmezi magát, mert lehet, hogy ezektől a témáktól leesnék a székről. Alig hiszem, de azért ráhagytam, tartogatni kell még a későbbi napokra, hetekre, évekre is beszédtémát. Az viszont 100%, hogy róla még írni fogok, úgyhogy nevezzük is el őt a blogvilágban (úgy akartam neki álnevet választani, hogy csukott szemmel rábökök a naptárban egy névnapra, erre pont a saját nevére sikerült) LT-nek (mint lelki társ :) , bár azt szerelmi kapcsolatnál szokták mondani, de mind1).