- szerkesztés alatt -

Antibaby naplója 2004-2013

Antibaby naplója 2004-2013

2005. július 09. - Antibaby

Tavaly is olyan érzésem volt, hogy az előző évi pride-on többen voltak, és jobb volt a hangulat, és idén is hasonló a véleményem. Egyre kevesebb ember vesz részt, én legalábbis úgy látom, kíváncsi lennék a statisztikára. Mivel dühít, hogy a média mindig csak a provokatív öltözékben táncoló transzvesztitákat mutogatja, elhatároztam, hogy most lefotózom, mennyire hétköznapi emberek alkotják a felvonulók nagy részét. De idén belőlük kevesebb volt. Még mindig többségben van a farmeres, pólós, hátizsákos felvonuló, de szétszéledve azért már nem alkottak olyan markáns tömeget. A kamionokon levő "műsor" színvonala is romlott szerintem az évek során, de azért mindent összevetve még mindig nagy élmény számomra a gay pride. Főleg, hogy úgy volt, egyedül megyek, és végül azt sem tudtam, melyik ismerőssel lépkedjek egy ütemben. Zsuzska egyszer csak megjelent, pedig korábban úgy volt, hogy nem ér rá. S találkoztunk a péntek délutáni pszichodrámán megismert srácokkal is. A Lánchídon áthaladva már voltam annyira fáradt, hogy nem izgatott, amikor megláttam egyik kolleganőm fiát, aki rendőr, és épp a rendezvényt biztosította szegény, tűző napon, egyenruhában. Nem volt energiám bújkálni előle. Egyébként fura ez a változás a melegfelvonulás körül. Nem láttam sem Terry Black-et, sem Giselle-t, de még Tomcat-et sem. Kíváncsi lennék, mi az oka. A napom ott csúcsosodott ki, amikor egy dél-koreai lánnyal próbáltam, mindkettőnk elég hiányos angol tudásával, két különböző számot dübörögtető kamion között elemezni a magyar és koreai meleghelyzetet, bevallom, kicsit elbeszéltünk egymás mellett. Valami olyasmit mondott, hogy náluk nincs ilyesmi, mert a nők és a férfiak harmóniában élnek egymással, amire kicsit felvontam a szemöldököm, de mivel láttam, hogy a lányzó élvezi a felvonulás hangulatát, és a legkevésbé sincs a melegek ellen, sőt, nagyon érdeklődő és barátságos volt, így végül nem akadékoskodtam a távolkeleti helyzettel kapcsolatban.
A mai pride fejlődés számomra, egyre több az ismerős arc, és már legalább 15-20 embernek a nevét is tudom. Elgondolkodtam, van-e értelme időt szánnom erre az egészre, ha épp azok nem tartják elég fontosnak, akikről szól. De ha összeszámolom, hogy az elmúlt évek során, magamat is beleszámolva, 6 embert csábítottam már el a pride-ra, és mindannyian kellemesen csalódtak benne, és azóta pozitívabban állnak a melegtársadalomhoz, akkor mindenképpen érdemes foglalkoznom ezzel, túl azon, hogy ÉN jól szórakozom, és ÉN kulturális programokon veszek részt.
Mindjárt felteszem a fotókat.

A bejegyzés trackback címe:

https://antibaby2004-2013.blog.hu/api/trackback/id/tr116819461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása