Hétvégén, a sok blogbaírás, formaegynézés, és melegügyi csatangolás mellett még volt időm precízen megrajzolni első kvázi megrendelőm szobájának tervét. Egészen pontosan két tervet készítettem, és azoknak még 3-4 változatát leírtam. Ahhoz képest, hogy a legtöbb bútort nem szabad elmozdítani a helyéről, nem lehet se kidobni, sem újakat venni mellé, és hogy mindenféle berögződéseik vannak, úgymint észak-dél irányú alváspozíció, vagy például az, hogy ablak közelében, szoba sarkától távol nem tudnak álomra szenderülni, szóval ezekhez képest sikerült kielégítő tervekkel előrukkolnom, ami nagy öröm a számomra. Azért meglehetősen izgultam, amikor átküldtem neki a rajzokat, de szerencsére örült. Hogy mit valósít meg belőlük, azt még nem lehet tudni, még az árakat pontosítjuk, és otthon is be kell adnia, hogy változás van kilátásban. Nem tudom, nála kevésbé vagy jobban macerásak-e más emberek, szerintem ennek a feladatnak voltak nagyon könnyű és nagyon nehéz részei is. Kíváncsian várom a fejleményeket, vajon hány százalékot csinálnak meg valóban.