A családi helyzet fokozódik. Pedig én már épp azon mesterkedtem, hogy ki tudjam vonni magam az egészből. Mert réges rég belefáradtam a harcba, és az alkalmazkodni akarásba. Erre épp most áll elő Anyu azzal az ötlettel, hogy találkozzunk gyakrabban, de rövidebb időszakokra. És beszélgessünk. Jó ötletnek tartottam, de aztán még ugyanebben a telefonbeszélgetésben össze is kaptunk. Félig igaza volt, azzal a felével jó nagy bűntudatot keltett, a másik felével pedig felbosszantott. A múlt hétvégi névnapi ebéd alatt kialakult helyzetet is egész máshogy látja, mint én. Igaz, most nem csak velem, hanem öcsém barátnőjével is baja van, ami nagy szó. A slusszpoén délután jött. Dris nagyon rendes volt, azzal az ötlettel várt munka után, hogy menjünk ki egy pokróccal a Millenáris Parkba olvasgatni, napon lenni. Örültem neki, pár napja ismét érzem, hogy figyel rám. Nagyon szeretem őt. Kifeküdtünk tehát a Milcsibe, s természetesen elkezdtünk lelkizni. Elmeséltem neki, milyen beszélgetést folytattam Anyuval telefonon, mire Dris néhány dologban neki adott igazat. Hosszan elgondolkodtam, s megállapítottam, amit már annyiszor: nehéz az élet!
Ui: Anyu ma reggel ismét bement a kórházba, mert a múltkori gyógyszerbeállítása eredménytelennek bizonyult. Egyelőre nem tudom, meddig lesz bent, de megüzente az öcsémmel, hogy egyelőre ne látogassam meg.