Megszereztem a könyvet. A kezdeti lelkesedésemet és szinte vak bizalmamat kicsit visszavetette a bolt, ahol kínálják. A tömény füstölőszagból, amely a mai napig érezhető azon a pólómon, amit aznap viseltem, az ízléstelen szobaszökőkútból, a szanaszét heverő "agymosós" best sellerekből és a XXI. század pörgésére fittyet hányó eladóból (azt hittem, már sosem szolgál ki) következtetve egy vallási, rádumálós, az egyetlen igaz útra terelős könyvre számítottam. Kicsit félve olvastam tehát bele, de a kezdés szimpatikusnak bizonyult, úgyhogy hamar magával sodort. Az 50. oldalnál aztán besokalltam. Tudom, hogy még bármi kisülhet ebből, hiszen több, mint 200 oldalas a kötet, de amit eddig olvastam belőle, az feje tetejére akarja állítani, és jól összerázni az egész eddigi értékítéletemet, mindent, amit életem során kialakítottam. Ezt az életem rosszabbik oldalával gond nélkül megcsinálhatja, ha megígéri, hogy kisül belőle valami, de hogy azokat a dolgokat is egészen máshogy akarja csináltatni velem, amikben sziklaszilárdan hiszek, az azért durva. Ha megdobnak kővel, nem szabad megbocsátani, mert azzal rosszat tesz az ember a kapcsolatnak, hanem vissza kell dobni a követ, jó erősen, s akkor lesz nagy a lelki béke, a helyzet kiegyensúlyozódik, és mindenki happy? Brrr, ez így elsőre számomra emészthetetlennek tűnik. Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz még, és hogy miként fog a terapeuta személyesen is meggyőzni, mert egyelőre úgy gondolom, meg kellene erőszakolnom a személyiségemet, hogy tetsszen a Hellinger-féle hozzáállás. Ám nem adom fel, mostmár szeretném tudni, mitől működőképes a családleképezés, és ez az egész elmélet. (Ha valakit érdekel a könyv: Thomas Schafer: Ami a lelket megbetegíti és ami meggyógyítja, kiadja a Bioenergetic Kft.)