Amikor az én családomat kezdtük el felállítani, fura érzés volt. Egyrészt nem tudtam elszakadni attól a logikától, hogy nekem a sanyarú gyermekkorom, s a szüleim személyisége okozza minden bajomat, másrészt ami a felállításból kisült, az egy teljesen új, és hihetetlen dolog volt. (Még egyelőre nem szeretném elmondani, hogy mi derült ki, mert nyomozati stádiumban van, utána fogok járni, hogy vajon mit jelenthet az információ, amit kaptam.) Nálam az is fennállt, hogy elég keveset tudtam a szüleim előéletéről, még a nagyszülőkről is, mert korán meghaltak, és mivel Apámmal például alig volt kapcsolatom, sosem volt lehetőségünk az ő szüleinek életéről vagy akár Apu korábbi kapcsolatairól beszélgetni. A pénteki nap végén, amikor már rosszul éreztem magam, és hazaengedtek, annyiban maradtunk, hogy másnapra kérem Anyutól több információt.
Itt jött be az első kicsi csoda. Anyukámmal sosem lehet simán találkozni, mert állandóan halogatja, vagy késik 3 napot, vagy ha mégis megérkezik, akkor meg nem lehet vele értelmes beszélgetést folytatni. Ez kb. 10-12 éve így van. Ráadásul 2-3 perc alatt összeveszünk, ami vagy kiabálásba, vagy sírásba torkollik. Most pedig mi történt? Anyu rögtön azt mondta a telefonba, hogy oké, találkozzunk. Igaz, hogy késett 20 percet, de felhívott, és bocsánatot kért, hogy késik. Aztán mosolygósan érkezett, és másfél órás értelmes, őszinte beszélgetést tudtunk folytatni. Nem vesztünk össze egyetlen egyszer sem. A legintimebb kérdéseimre is gondolkodás nélkül válaszolt, és sosem mondta semmire, hogy én vagyok a hibás. Érdekes. Viszont szombat délután azzal mentem vissza a csoportba, hogy az előző nap megszerzett információ a családomról téves, Anyukám azt mondta, nincs ilyenről tudomása, én meg hiszek neki. A csoportvezető doktornő furcsállotta, azt mondta, ilyen tévedés nem szokott előfordulni, úgyhogy korrigáljunk, állítsuk fel ismét a tegnapit, és próbáljunk meg újra rájönni, mi lehet a bibi. S milyen különös, az új családfelállításnál ugyanaz lett az eredmény, mint előző nap. Konzekvencia: valószínűleg senki sem, még Anyu sem tud arról, ami most felszínre került. Természetesen ezen a ponton, akárhogy is éreztem az energiaáramlásokból, hogy tényleg lehet ott valami, azért kicsit hitetlenné váltam. A doktornő elmondta, hogy lehet utána járni, leellenőrizni, hogy amire rájöttünk, az valóban megtörtént-e. A következő napok/hetek feladata lesz ez számomra. De ha nem járok utána, pedig igaz, akkor is működik a terápia, úgyhogy ez csak az én kétkedésem ellen szükséges. A hitetlenségemet egyébként enyhíti, hogy a foglalkozás végén mindenki, aki felállíttatta a családját, megkönnyebbülést érzett, és kisírt szemekkel mondták, hogy őszintén köszönik a segítséget, és olyan dolgokra eszméltek rá, amikre egyébként más úton sosem sikerült volna rájönni. S úgy jöttem el, hogy mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy részt vegyen egy ilyenen, akármilyen problémája is van.
Egyáltalán nem arról van szó, hogy most minden gondom megoldódott. De az biztos, hogy valami érthetetlen okból megkönnyebbült a lelkem. Több erőt érzek a továbbiakhoz. Fogok pszichológushoz járni, a csoportot vezető doktornő ajánlott egyet, és ha egy kicsit letisztulnak a dolgok, s meglátom, mennyire változtatott ez a családfelállítás a gondjaimon, akkor talán egy újabbon is részt veszek. A csoportban többen visszatérőek voltak, s mind hatalmas változásokról, katarzisélményekről számoltak be.