Azt, hogy a jelenlegi problémáim nem valók az Internet adta nyilvánosság elé, cikkek és képek belinkelésével próbálom észrevétlenné tenni. Most is találtam egy olyat, ami szívemből szól. Bár az Indexen az utóbbi időben ritkán jutok a lead-en túl, mert addigra általában már úgy felb*sszák az agyamat, hogy nem is érdekel a további véleményük, de olvasásra érdemes konkurencia hiányában mégiscsak ez a kezdőlapom. Szóval az van, hogy engem is piszkosul idegesít ez az állandó igazoltatás, amit a cikk ír, meg az, ahogy a rendőrség bánik úgy általában az emberekkel. A pálmát nálam egy szelidi nyár emléke viszi el, ahol egyetlen éjszaka alatt is többször igazoltattak, s kutyás rendőrök végigszimatoltatták ebükkel a mindenünket, elemlámpával az arcunkba világítottak, mintha valami vallatás lenne, s közben úgy beszéltek velünk, mintha tömeggyilkosok lennénk. A gyanút nyilván az váltotta ki, hogy huszas éveink közepén, szüleink nélkül üldögéltünk öten-hatan, sötétedés után a tóparton. Mintha nyaralnánk. A TOP10-ben szerepel még 1-2 jópofa eset, amikor apró darabokra szedték alattunk az autót. Dris ugyan nem roma, nem arab, nem diszkós, bár önhibáján kívül fiatal, de a legnagyobb bűne, hogy az istennek sem tud 52 kg fölé hízni, így aztán eleve gyanús arc. Gondolom én. Más ötletem nincs, hogy vajon miért piszkálják rendszeresen a rend őrei (szolgálnak és védenek), s engem is, amikor vele megyek valahova.