Egyrészt ma Dris nap van (cupp), másrészt pedig Ben Stiller ma töltötte be a 40-et. Éljen, éljen! Ben Stiller mániám folyamatosan fejlődik, már a legborzasztóbb idétlenségeket is képes vagyok megnézni 1-1 jó kis Stiller-jelenetért. Eszméletlen sok filmet láttam vele, s azt bírom, hogy miközben mindig  természetesnek tűnik, kaméleonszerűen tudja változtatni a külsejét, vagy a kisugárzását. Simán megállja a helyét a gagyi vígjátékoktól (Pl. Keresd a nőt!) kezdve a kultfilmeken (Starsky és Hutch) keresztül a művészibb szerepekig (Egy erkölcstelen mese) mindenhol. S nem csak színészként, hanem rendezőként is sokoldalú. A 10 évvel ezelőtt általam nagyon kedvelt Nyakunkon az élet rendezése után belevágott A Kábelbarát című idétlenségbe, s eddigi karrierje szerintem a Zoolander-rel csúcsosodott ki, amelyben producer, forgatókönyv író, rendező, s még volt pofája a főszerepet is magára osztani. Ez azért döbbenet, mert a 173 cm magas, akkor harmincas évei végén járó színészt a legkevésbé sem külseje miatt kedveltük, de ő úgy vélte, alkalmas lesz a világ (második?) legnagyobb férfi modelljének szerepére. És az lett, ezt a filmet rengetegszer láttam, és sosem éreztem hiteltelennek benne Stillert. Ha a Zoolander-t és a rendezést leszámítjuk, színészként a best mindenképpen az Edward Norton rendezte Ég velünk!, ezt is legalább 10 alkalommal megnéztem, és lassan, de biztosan a kedvenc vígjátékommá vált. Mert szellemes, kultúrált, intelligens, és szerencsére nem annyira szirupos, mint a hollywoodi szerelmes-vicces filmek legtöbbje.