Rámtört a minimális karácsonyi hangulat, illetve inkább téli, összebújós, forró teás, mécseses. Dris szüleinek kiürített lakásából örököltünk egy vízszintesen hosszú, kerekekre szerelt polcszerű izét, ami tök jó, mert az egyik falunk előtt még volt hely mozogni, most meg sikerült azt is elbarikádozni. Azért is jó, mert az idáig szanaszét hagyott, kupacokban gyűlő újságok és egyéb, kategórián kívüli, ám szemétnek nem nyilvánítható, szekrény mélyére el nem dugható, mert ahhoz túl gyakran használatos cuccok elnyeletésére is alkalmas. És még azért is jó, mert rá lehet ülni, vagy a szoba közepére tolva lehet rajta sütit, kávét tálalni. Na szóval, karácsonyi hangulat címén pakoltam a tetejére egy sor mécsest, így esténként már nem a tévével kell fényt csinálni a fürdőszobától ágyig való eltotyogáshoz. Egy bizonyos szögből úgy néz ki a szoba a mécsessorral, mint egy leszállópálya, és ez tetszik nekem. Ha még egy puha szőnyeg is lenne, lekuporodnék a földre, tenyeremmel beborítanám a gőzölgő tea bögréjét, Dris mellémkucorodna, és arról beszélgetnénk, hogy hívják majd a gyerekeinket. Ezzel szemben az van, hogy sokat dolgozunk, hullafáradtan esünk haza, kicsit talán ingerültebbek is vagyunk a szokásosnál, idegesít, hogy kosz van, de nincs energiám takarítani... s ez aztán még jobban idegesít. Lesznek jobb napok, érzem.