Anyós-após probléma a köbön. Azt hiszem, erről még nem írtam. Most sem tudom, hogyan kezdjem... és hogyan folytassam. Az első, amit leszögezek: tisztában vagyok vele, hogy sokkal rosszabb anyósok és apósok is vannak. Sőt. Tulajdonképpen nincs velük baj, mármint jó emberek, nem akarnak rosszat, mégis állandóan bajom van velük. Egyszerűen nem a helyünkön kezelnek minket. Az valamennyire természetes, hogy Dris mindig is a kicsi fiacskájuk marad, de évekbe telt, míg nagyjából elvagdostuk a köldökzsinórt, vagyis megszüntettük azt a kegyetlen állapotot, hogy minden nap feljöjjenek hozzánk és beledumáljanak a dolgainkba. Az együttélésünk 5 éve alatt viszont azt nem tudtam elérni, hogy megértsék, mi ketten, Dris + én már egy külön családot alkotunk, saját ügyeink vannak, saját karácsonyunk, saját nyaralásunk, saját háztartásunk, stb. Drist sem ismerik eléggé, sokkal inkább gyerekként kezelik, mint amennyire az, de velem kapcsolatban aztán totálisan el vannak tévedve. A baj az, hogy gyakran meg is bántanak azzal, ha e tévedésükből kiindulva szerintük ártalmatlan megjegyzéseket tesznek. Én a mai napig nem vagyok más számukra, mint egy Drissel összeköltözött szintén gyerek, aki úgysem tud egyedül semmit megcsinálni, nem tud főzni, mosni, teregetni, és úgy eleve ellátni magát és a párját. Szerintük legalábbis ez nélkülük nem megy. Ma aztán végképp felbosszantott "az anyós". Egy közel 10 fős vendégség volt, ő persze főzött több kaját is, nekünk vegáknak sajtos gnocchit, amit eléggé elszúrt. Most csinálta először, és ami azt illeti, fogalma nincs az egészről. Elég vacak lett. Ezt persze nem mondtam, de nem is dícsértem. Erre elkezdte nekem magyarázni, elég lekezelően, hogy a gnocchit paradicsomszósszal is lehet ám készíteni... Na, az ilyenektől aztán kész vagyok. Én rendszeresen készítek gnocchit, mindenféle szósszal, és mindig finom, nem ilyen íztelen, mint az övé, de mivel sosem feltételezi, hogy akár egy egyszerű kaját is meg tudnék csinálni, játsza a nagy mestert, holott ő meg először készít ilyet, és tényleg nem tudja, milyennek kellene lennie. Mindezt már eljátszottuk palacsintától kezdve sok dologgal. A palacsintás esetet nagyon zokon vettem, mivel én már akkor is aktívan részt vettem a háztartási munkák elvégzésében és a főzésben, mikor még anyukámékkal laktam. Anyu betegségben eltöltött időszakai miatt mostam, takarítottam, még talán azt is lehet mondani, hogy az öcsém nevelésében is részt vettem. Valamint, mivel a családban egyedüli vegetáriánus voltam, már gyerekként és aztán tinédzserként is meg tudtam csinálni ezt-azt a konyhában magamnak. A palacsinta meg gyerekjáték. Erre anyósom elmagyarázza, mint egy hülyének. A kiteregetett ruhákat megigazítja, mert teregetni csak ő tud. A frizurámat, a ruhámat mindig véleményezi, hiszen mindehhez csak ő ért. A kedvenc énekeseimről megmondja, hogy szarok, hiszen ehhez is csak ő ért. Meg úgy alapvetően csak az az ember normális, aki olyan, mint ő. Mint ők. Időnként az agyamra megy, de leginkább akkor, amikor félidegenek előtt tüntet fel valami egészen más színben, mint amilyen vagyok. És mindez azért, mert nem ismer. Nem akar ő rosszat, csak elképzel valamilyennek, és nem néz oda mégegyszer "lecsekkolni", hogy tényleg olyan vagyok-e. Az elmúlt 5 évben, amit Drissel töltöttem, és amióta őket ismerem, sok-sok kellemetlen percet szereztek már nekem. Csoda hát, hogy nem szívesen vagyok velük? Lehet, hogy nem kellett volna erről panaszkodnom, de most jól esett kiírni magamból.
Érdekes egyébként, hogy még tényleg értelmes, kultúrált, jó fej emberek is mennyire idegesítőek tudnak lenni az anyós/após szerepben. Miért van ez így vajon?