Anyám piszok sz*rul néz ki, és úgy is érzi magát. Bent voltam nála a kórházban. Nem igazán tudják, mi a baja, de vizsgálgatják. Nem vagyok nyugodt. Fél óra után megkért, hogy menjek el, mert szeretné folytatni az egész napos alvását. Mindezt úgy, hogy láttam rajta, örül a látogatásomnak. Szóval nincs jól. Súlyosbítja a helyzetét, hogy mivel cukorbeteg, sokszor kellene ennie egy nap, de szombat óta egy falat sem megy le a torkán. Úgyhogy még infúziózni is kell, közben meg mérni a cukrát, és inzulinozni. Nem irigylem.
A kórházból kilépve az orrom előtt húzott el a buszom, úgyhogy a csípős hidegben és sötétben ácsorgás helyett hívtam egy taxit. (Dél-Pesti Kórháztól a Millenáris Parkig 3.800,- + borravaló.) A sofőr végig szövegelt nekem arról, hogy a fia csalja a feleségét, pedig milyen nagyszerű nő is ő, és hogy megmondta a fiának, ha elhagyja azt az asszonyt, a család kitagadja, blabla blabla. Közel negyedórás előadást tartott arról, hogy milyen szemétség a fia részéről, hogy hűtlenkedik. Erre egyszercsak áttértünk a pizzák, majd az olasz konyha témájára, s mit ad isten, elkezd beszélni valami olasz barátnőjéről, akihez évente egyszer elutazik, de olyankor a felesége úgy tudja, fuvarban van. Kitört belőlem a nevetés, és megjegyeztem, hogy "kezdem sejteni, kitől örökölte a fia a hajlamot". Erre a taxis ledöbbent. Látszott az arcán, hogy ő még el sem gondolkodott rajta, hogy amit a fia csinál a feleségével, az semmiben sem más, mint az ő olasz kiruccanásai. Amikor kiszálltam, utánam szólt, örül, hogy ilyen jól elbeszélgettünk. Férfiak...
